Ha jó vásárt akarunk csinálni egy órával, ezek közül érdemes választanunk

Összeszedtünk öt olyan órát/óramárkát, amely a svájci darabok belépőkategóriája, mégis nagyon jó vétel lehet. Talán nem meglepő, de a listában van japán gyártó is.

Minden esetben fontos kiemelni, hogy amikor órákról beszélgetünk, az árakat elsősorban nem keresethez mérjük, hanem ár/érték szempontjából vizsgáljuk, és az órákat egymáshoz viszonyítjuk.

Így lehet például egy Certina drága hatszázezer forintért, egy Rolex viszont olcsó 1,4 millióért.

Ebben a listában olyan órákat szedtünk össze, amelyek az alsóbb szegmensbe tartoznak. A szerkezetük nem manufakturális, hanem a gyártók számára jól bevált, tömegtermelt konstrukció, nem készül kézzel minden egyes elemük, és az aprólékosságot, kidolgozottságot sem a Breguet-hez kell mérjük – a maguk nemében valamiért mégis jó vételnek számítanak. Ez a valami pedig az összkép. A felsorolásban sorrendiséget kár keresni, akár ábécésorrendben is történhetne, a szempont nem ez volt.

Certina DS PH200m és DS Action Diver

A Certina még a kilencvenes évek előtt is be tudott szivárogni hazánkba, így aránylag sokan ismerik a márkát. Az elegánstól a sportórákig kifejezetten színes a termékpaletta. Legfőbb jellemzőjük a nevükben is szereplő DS, azaz Double Security, ami gyakorlatilag egy fokozott rázkódás- és ütésállóságot biztosító tokfelépítés.

James Bond óta tudjuk, hogy a kellő – belülről fakadó – vagánysággal egy szép búváróra a fürdőshorttól az öltönyig bármihez jó. Ha már elcsépeltnek tartjuk a Submarinert, akkor két modellt is választhatunk a Certinától, attól függően, hogy modern, vagy inkább vintázs hatású órára vágyunk. A modernebb az idén frissített DS Action Diver. A negyvenhárom milliméteres tok bár nem apró, de szerencsére nem érződik hatalmasnak, picit baltával faragott hatású, de búváróra lévén nem szükséges kecsesnek lennie. Háromszáz méterig vízálló, a felhúzókorona menetesen záródik, így egész biztos, hogy ahova nem kell, oda nem is jut víz, a zafírüveget pedig hétköznapi keretek között csak művészi tehetséggel tudjuk megkarcolni. A szerkezete már a költségoptimalizálás jegyében készült c07.211 számú mechanikus automata werk, túl sok tapasztalat nincs még vele, de a svájciak ritkán használják a vásárlókat béta-tesztelőnek.

A vintázs hatású kiadás valamivel érdekesebb. Napjainkban egyre több újrakiadást készítenek a gyártók, erről korábban már vezettünk egy gondolatfonalat itt. A Certina viszont elég jól eltalálta a hatvanas évek búváróráját, a PH200-at. 42,8 milliméteres a tok, éppen kisebb, mint a DS Action Diveré. A tokforma, a számlap és a mutatók is az ősi modellre hajaznak, sőt, a modern zafírüveg helyett a régimódi plexit használták. Erről fontos tudni, hogy bár könnyen karcolódik, ugyanolyan könnyen polírozhatjuk ki belőle a karcokat – ezt a zafírnál nem tehetjük meg –, ráadásul látványban és összképben is egészen másképp hat, mint egy zafírüveg. Mindkét Certina 250-270 ezer forint körül kapható itthon.

Junghans Max Bill

Itthon méltatlanul kevesen ismerik a Bauhaus stílus elérhető árú képviselőjét. Alapvetően német márka, de svájci szerkezeteket építenek az óráikba. A svájci összművészeti multitalentummal, Max Bill-lel még '61-ben kezdte a közreműködést a Junghans, és az akkori dizájnelemek szinte változatlanul jelennek meg a jelen kollekciókban.

A Junghans Max Bill alapdarabja kézi- és automata felhúzással egyaránt belefér a válogatásunkba. Kevésbé sportos, mint a Certina említett modelljei, de egészen más stílust képvisel.

Letisztult, egyszerű, és lényegre törő, mint a Bauhaus maga.

Harmincnégy és harmincnyolc milliméteres méretek közül választhatunk, előbbi a kézihúzós, utóbbi az automata, és míg előbbi inkább kisebb csuklójú férfiakra vagy a mai divatosság jegyében akár női csuklóra is optimális, a harmincnyolcas változat már nem apróság. A vékony ráma, a plexi és az ívelt hatású számlap optikailag felfelé csal pár millimétert. Úszni semmiképpen ne menjünk vele, ezek csupán cseppálló órák. A szerkezetük svájci, az ETA minimálisan módosított szerkezeteit használják (2801 kézihúzós és 2824-2 automata). 200-280 ezer forint között elérhetőek.

Tissot LeLocle

Kell legyen egy órán valami, ami megfog, és minden rápillantáskor gyönyörködtet. Annyira, hogy bár az időre voltunk kíváncsiak, mire levesszük a szemünket róla, már el is felejtettük mennyi az idő. Lehet ez a selyemszámlap miatt – angolul sunburst, vagy sunray, ilyen van a DS Action Diveren – , vagy a karaktere miatt, mint a Max Billnél, vagy a gilosált hatású számlap miatt a LeLocle esetében. (Gilosált számlapnak az órák világában a kézzel, vagy kézzel meghajtott géppel készülő vésett számlapot nevezzük. Ami teljesen gépi megmunkálással készül, nem szokás ebben a kategóriában említeni, elvégre a kézi- és gépi munka között árban és művészetben is szignifikáns a különbség.)

A római szám máris elegáns, csak úgy, mint a 39,3 milliméteres tükörpolírozott tok. És ehhez tették hozzá a részben dombornyomott számlapot. Csak rápillantunk, és egy másodperc alatt veszünk el a részletekben, és még nem is láttuk a hátlapot. Kategóriájában szépen megmunkált, eleganciát sugalló díszítés és átlátszó részek, hogy láthassuk a szerkezetet. Ebben is az új Powermatic 80 (Certináknál említett C07.211) szerkezetet használják, legfőbb előnye a nyolcvan óra járástartalék, tehát ha pénteken munka után letesszük a polcra, hétfőn reggel még járni fog.

Strandolásra ez sem alkalmas, de a harmincméteres vízállóság a kézmosás ellen még véd.

A vízállósági értékek nem mindig a pontos nyomást tükrözik, ezt a használati útmutatóban is leírják. Bőrszíjjal már 170 ezer forinttól elérhető.

Seiko Presage SRPB43 "Cocktail Time"

A Seiko 5-öt rengetegen ismerik. Olcsó, strapabíró, automata óra. Sokaknak a Seiko ismerete itt meg is áll, pedig ennél sokkal több lapul a márka mögött, olyan sorozatok, mint a Prospex, a Grand Seiko, vagy jelen esetben a Presage. Az órák világában könnyen elérhető árfekvésben jó minőségű japán kollekció. Finoman ívelt tokformák, szépen, aprólékosan kidolgozott számlapok, és míves összhatás.

A Cocktail Time érdekessége, hogy azon kevés óra közé tartozik, ahol a gyártó hivatalos megnevezéssé tette a márka szerelmesei által kitalált fantázianevet, ám ezt a háttérinfót sem kell tudjuk, ha rápillantunk a szépen kidolgozott, kék selyemszámlapra, értjük is, mit jelent a Cocktail Time. 40,5 milliméteres, éppen nagyobb, mint a stílusban hozzá közel álló svájci vetélytársa, a Tissot LeLocle, három helyett viszont öt bar a vízállósága. 4R35-ös szerkezet került bele, ami lassan a Seiko belépő-werkje lesz, könnyen szabályozható, aránylag pontosra hangolható darab. A listánkból eddig a legolcsóbb, 135 ezer forint körül mozog az itthoni, bolti ára.

A Vintázs

Így nagybetűvel. Sokan vannak, akiket nem érint meg az új órák világa, akit autóknál sem érdekel a tipikus újautó-illat, sokkal jobban szereti azokat a formákat, technikai megoldásokat, méreteket és arányokat, amik felett a folyton változó divat és technológia már átsiklott. Karcsúbb és kisebb tokok, olykor már patinásodó számlapok és mutatók jellemzik a vintázs világát, egy-két apró kivételtől eltekintve. Itt viszont kinyílnak a kapuk, és a húszas-harmincas évektől kezdve a kockaforma hetvenes éveken át egészen az éppen vintázs kilencvenes évekig.

A Seikótól kezdve számtalan, a kvarcválság alatt csődbe ment gyártón át egészen például egy Omegáig, hatalmas a kínálat, azt már csak a szerencse és a kitartásunk dönti el, találunk-e egy olyan darabot, amit negyven éve valaki megvett, és inkább csak a polcon gyönyörködött benne, vagy egy olyanba szeretünk bele, amin az elmúlt évek összes emléke és történése nyomot hagyott.

A legfontosabb viszont, hogy a vintázs vonalat csak szerelemből szabad választani, ha a korral járó összes apróságot el tudjuk fogadni.

Egy válogatásban sosincs teljes igazság. Mindig maradnak ki darabok, amelyeknek helyük lett volna, a bekerülőket pedig egy koncepció mellett, egyéni vélemény alapján választottuk, így amikor órát keresel, a józan ész mellett a legfontosabb a saját ízlésed és a stílusod legyen.

Ez is érdekelhet:

Nem elérhetetlen árú, de mégis elérhetetlen – Így lett a Rolexből valuta

Ha egymás mellé tesszük az aktuális modelleket és azok bármely elődjét, egyértelművé válik, hogy a Rolex nem kockáztat.

(Fotók: a szerző, Tissot, Junghans, Certina, Seiko)

A cikk szerzője a Kronometer.hu oldal főszerkesztője/szerzője. További remek órás cikkért nézzetek körül az órák világában!

óra | junghans | certina | karóra | tissot

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom