Ha ez az öt szempont teljesül, sokkal többet kérhetünk a lakásunkért

Közeli metró, külön szobák, nagy konyha: összegyűjtöttük a tökéletes lakáskiadás szempontjait, ami között van pár egészen meglepő is. 

Továbbra is optimizmus uralkodik a budapesti albérletpiacon: a decemberi árakhoz képest minimális mértékben ugyan, de emelkedtek a bérleti díjak.

Így januárban átlagosan 159 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a fővárosban, immár sorozatban harmadszor tizenkét havi rekordot felállítva.

A kínálati árak emelkedésével ugyanakkor a kereslet egyre kevésbé tud lépést tartani, és ez a tendencia tovább erősíti a versenyt a bérbeadók között – mutat rá legfrissebb albérletpiaci elemzésében a Rentingo.com.

Az erősödő versenyben döntő lehet, hogy a kiszemelt ingatlan jó terméknek számít-e a bérlakáspiacon, ezért annak, aki befektetési céllal vásárol lakást, érdemes az albérletkereső platform adatai alapján összeállított szempontokra különösen figyelnie. Az újabb koronavírus-hullám ellenére lassuló ütemben ugyan, de év elején is folytatódott a budapesti albérletárak növekedése.

Az adatok alapján ugyanakkor a bérlők fizetőképessége nem tud lépést tartani a növekvő árakkal, így fokozatosan nyílik az olló a kereslet és kínálat között. Ez a tendencia felerősíti a bérbeadói versenyt, és így még fontosabbá válnak az ingatlanok tulajdonságai, valamint a hirdetések hatékonysága.

A befektetési céllal lakást vásárlóknak ez különösen fontos információ, hiszen esetükben a megtérülés kiemelt szempont.

Érdemes ilyenkor nem összekeverni a saját preferenciákat az albérletre kínált lakás általános előnyeivel: nem biztos ugyanis, hogy az a lakás, ami tetszik nekünk, gyorsan és jó áron kiadható lesz majd a piacon.

És íme az az öt szempont, amelyek ma Budapesten egy gyorsan és jó áron kiadható lakás legfontosabb tulajdonságai.

1. Legfontosabb a lokáció

A legtöbb bérlő gyorsan szeretne eljutni a munkahelyére vagy egyetemre, ez a közösségi közlekedést használók számára maximum két átszállást jelent.

Ezért akkor van jó helyen a kiadásra szánt lakás, ha onnan gyalogosan, maximum öt-tízperces sétával elérhető a metró, de minimum valamelyik nagy villamosvonal.

Leszűkíti a potenciális bérlők táborát, ha a metróhoz kizárólag átszállással lehet eljutni – állítja a Rentingo.com

2. A külön nyíló szobák a nyerők

A kiadás során fontos, hogy minél több érdeklődő közül lehessen kiválasztani a bérlőt. Érdemes ezért kerülni az egybenyíló szobákat és az amerikai konyhás nappalit, mert ezek az albérletpiacon egy helyiségnek számítanak, így a potenciális keresletet egyedülállókra és párokra szűkítik, vagyis például lakótársak már nem fogják tudni kivenni az ingatlant.

3. A nagyobb konyha is növeli a kiadás esélyét

Ha a bérbeadó szeretné elérni a megfelelő bérletidíj-hozamot, a konyha nagyságára is gondolnia kell – hívja fel a figyelmet a Rentingo.com.

Az a lakás ugyanis jóval előbb talál bérlőre vagy bérlőkre, ahol a konyha egyben étkezőként és közös helyiségként is funkcionál, mert így minden szobát lakócéllal vagy hálószobaként lehet használni.

4. A home office időszakban felértékelődött az erkély

Elsősorban a dohányzók miatt már a pandémia előtt is jóval többen keresték az erkélyes lakásokat, itt ugyanis a bérlő anélkül cigizhet, hogy az hatással lenne a lakás állagára. A széles körben terjedő home office miatt tovább nőtt az ilyen lakások népszerűsége, ami azzal is magyarázható, hogy immár a nem dohányzóknak is fontos lett az olyan plusz élettér, ahol szabad levegőn lehetnek.

5. Sokan keresik a bringabarát albérleteket

Szintén az elnyúló járványhelyzet miatt nőtt meg az igény a bringabarát albérletek iránt, különösen tavaly nyár óta. Ha a bérbeadó annak figyelembevételével vásárol befektetési célra ingatlant, hogy a lakáshoz tartozzon kerékpár tárolására alkalmas helyiség, például erkély, zárható folyosó vagy társasházi tároló, több érdeklődőben bízhat, és jóval könnyebben találja meg azt a bérlőt, aki hajlandó megfizetni a megszabott bérleti díjat. A közösségi albérletkereső platform emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a kiadást megnehezíti, ha a lakás földszinti, vagy például a harmadik emeleten van, de nincs a házban lift.

(Forrás: Rentingo, fotók: Unsplash)

árak | lakáskiadás | konyha | elemzés | albérlet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom