Close
Minden fotókedvelőnek a Műcsarnokban a helye!

Minden fotókedvelőnek a Műcsarnokban a helye!

A fesztivált ezúttal egy olyan kiállítás nyitja meg, amely a képzőművészet és a fotográfia, a képzelet és a valóság határán épült különleges képi világával varázsolja el a látogatókat.

Paolo Ventura Velencéje ismerős, és mégis idegen. Az a benyomásunk, hogy talán csak a képzeletben létezett, pedig minden eleme annyira valóságos. Akárcsak maga a történelem, a közös múltunk. A különös, nyomasztó, félelmetes emlékekről gyakran szeretnénk azt hinni, csak rémálmokban léteznek. Hogy a múltat elszenvedők talán csak egy álomszerű bábszínház kicsiny figurái voltak, nem pedig hús-vér emberek. Az alkotó, Ventura így vall projektjéről:

“A történet minden egyes képe ebben a képzeletbeli Velencében készült, amelyet saját kezűleg építettem fel kicsiben. A sztori egyetlen, valóban megtörtént része a náci hadsereg és az olasz rendőrség bevonulása a gettóba 1943 decemberében.”

Az Automaton Velencében játszódik a második világháború alatt, amikor a német hadsereg bevonult Észak-Olaszországba, hogy megakadályozza korábbi szövetségese elpártolását. Egy olyan történet az alapja, amelyet Paolo Ventura még a gyermekkorában hallott mesekönyv szerző édesapjától. Főszereplője egy idős zsidó órás, aki 1943-ban, a náci megszállás és az olasz történelem talán legsötétebb korszakában igyekszik boldogulni a velencei gettóban.

A történet ebben az elhagyatott, zárt és rettegéssel teli városrészben bontakozik ki.

Az öregúr elhatározza, hogy felépíti az automatont (egy robotfiút), aki társaságot nyújt neki a sötét napokban, és családtagként él vele. Az ember formájú automata gépezetek régóta megmozgatják a művészek képzeletét. Elég csak a népszerű balett, a Coppélia szintén órásmester hőse által teremtett leányra, vagy Offenbach operájának énekes robotjára gondolnunk. De az olasz mese életre kelt bábja, Pinokkió is eszünkbe juthat. A robotokat életre hívókat bár csodálták, de félték és gúnyolták is. A tágabb közösség gyakran kizárta őket. S az emberi robotok – legyenek csodálni- vagy félnivalók – arra is emlékeztettek, hogy az emberiség talán nem képes boldogulni a saját maga teremtette világban.

Ötszáz éve, 1516-ban jelölték ki a gettónak nevezett kis városrészt a zsidók lakhelyéül. Maga a gettó szó is velencei eredetű, s itt játszódik Shakespeare Velencei kalmárja is. Az évszázadok alatt sokféle zsidó kultúra találkozott és hatott egymásra a zsúfolt és szűk utcákon meg az öt zsinagógában. A gettó falainak lerombolója a modern Európa szimbolikus hőse, Napóleon volt. A náci megszállás alatt – az addigra már megfogyatkozott közösségből – több száz zsidót hurcoltak el, és közülük csak alig néhányan élték túl a trieszti és auschwitzi táborokat.

A Műcsarnokban június hetedikéig látható kiállítás kurátora Szarka Klára volt

Ez is érdekelhet:

művészetek | paolo ventura | műcsarnok | kiállítás | fotózás

FOLYTASD EZZEL

Száznál is több programmal készül Budapest a 150. születésnapjára 

Hétfő este nézz fel az égre, valami nagyon különlegeset fogsz látni!

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram