Nemzetközi dizájnmagazin szeretett bele az ikonikus budapesti épületbe

A Párisi Udvar Budapest meghatározó épülete, nem csoda hát, hogy időről időre nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi magazinok is felfedezik maguknak. Ezúttal az Architonic svájci építészeti oldal osztott meg újra lenyűgöző képgalériát az Archikon Építésziroda által felújított Párisi Udvarról – és arról a rekonstrukcióról, amely az elmúlt évek során a világ minden pontján elismerést váltott ki.

A Nagy Csaba és Pólus Károly által vezetett Archikon Építésziroda három éve fejezte be azt a teljes körű műemléki rekonstrukciót, melynek eredményeként a budapesti belváros ikonikus épülete régi pompájában ragyog.

(Fotó: Gündüz Attila)

A Párisi Udvar a járványhelyzet miatti lezárások után azonban csak most, az elmúlt hónapokban telt meg új élettel: nagy sikerrel üzemel a szálloda, az étterem és kávézó, illetve nemrég nyitotta meg kapuit az Étoile pezsgőbár.

A passzázs elegáns üzleteibe prémium márkák költöztek be – nemrég Tamás Lóránt órásmester nyitott ott szalont, szeptember végén pedig a fényűző tojásokról híres Fabergé nemzetközi márka jelentette be: a Párisi Udvar épületében nyitják meg első magyarországi üzletüket.

(Fotó: Bódis Kriszitán)

Az Archikon munkájának leglátványosabb eleme a központi passzázs történeti helyreállítása volt. A neogótikus, szecessziós és mór jegyekkel bíró épületet az 1900-as évek elején Schmahl Henrik tervezte, az épület részletgazdagsága és kidolgozottsága Európa legnagyobb építészeti remekműveit idézi. Az Architonic magazinban megjelent fotógaléria egyik legkedveltebb képe a műemléki rekonstrukció egyedi megoldása volt: az új tetőterasz a luxusszálloda lakóit közvetlen közelségbe hozza a különleges örökségként számon tartott Zsolnay tetőcserepekkel és lenyűgöző kilátást biztosít Budapestre.

(Fotó: Jaksa Bálint)

– A Párisi Udvar műemléki rekonstrukciójának hosszú évei alatt szem előtt tartottuk, hogy egy olyan állapotot állítsunk vissza az épületben, amely a legszebb időket idézi: az Párisi Udvar egykor pezsgő társasági élet színhelye volt, illetve a márkáknak presztízs volt itt üzletet nyitni – mesélnek az építészek, Nagy Csaba és Pólus Károly.

Nagy Csaba és Pólus Károly

– Ez a munkánk nagy nemzetközi érdeklődést hozott az irodánknak és most, évekkel később is újra meg újra előkerül a nívós szakmai lapok oldalain is, hiszen a világon egyedülálló épületről van szó.

A teljes képgaléria megtekinthető az Architonic oldalán.

 

magazin | dizájnmagazin | párisi udvar | bekerült | budapest

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom