A párizsi szállodák brutális áremelésekkel készülnek az olimpiára

A UFC-Que Choisir fogyasztóvédelmi szervezet tanulmánya szerint a párizsi szállodák megháromszorozzák áraikat, átlagosan több mint ezer eurót, azaz nagyjából 378 ezer forintot kérnek el egy éjszakára a 2024-es olimpiai játékok nyitóestjének idején.

A december végi kutatásban nyolcvan három- és négycsillagos szálloda árait vizsgálták egyetlen éjszakára, július 26-ra, azaz az olimpia megnyitójára. A vizsgálat során csak a kétágyas szobák áraival kalkuláltak,

így jött ki az 1033 eurós átlagár.

Ez jelentős növekedés a két héttel korábbi árakhoz képest. Július 12-én egy éjszakára, kétágyas szobában 317 eurót (120 ezer forintot) kell a turistáknak fizetniük átlagosan.

A Reuters úgy tudja, a vizsgált nyolcvan szállodának a fele már telt házzal néz az olimpiai játékok nyitóeseménye elé, míg harminc százalékuk minimum két vendégéjszakára engedélyezi ebben az időszakban a foglalást. Sokan azonban akár öt vendégéjszaka alatti időtartamra is megtagadják a foglalást.

A párizsi turisztikai hivatal közel tizenhat millió látogatót vár a párizsi régióba az olimpiára és a paralimpiára, ezáltal alaposan megnövekedett a kereslet a szálláshelyek iránt. Az Airbnb éppen ezért arra ösztönzi a párizsiakat, hogy adják bérbe otthonaikat a sportesemény ideje alatt, így alacsonyabban tudják tartani az árakat.

(Forrás: Schengenvisainfo, fotók: Getty)

olimpia | árak | franciaország | áremelkedés | párizs

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom