Az olimpiai játékok négyévente emberek millióit ültet a televízió képernyője elé és sok százezreket vonz a versenyek helyszíneire. A következő világverseny már a küszöbön áll, 2024-ben július 26. és augusztus 11. között zajlanak majd az események Párizsban. Ráadásul egyetlen módszerrel egy forint ráfordítás nélkül részt is vehetünk rajtuk.
A kulcsszó az önkéntesség.
Az önkéntesek repülőjegyét és szállását nem térítik meg, azonban teljesen ingyenesen vehetnek részt az olimpiai játékokon, ahol még a kulisszák mögé is betekinthetnek. A feladatuk is sokszínű, kalauzolhatják a nézőket, fogadhatják a sportolókat, segíthetnek a logisztikai és szervezési feladatok ellátásában.
Önkéntesnek ráadásul bárki jelentkezhet, aki 2024. január 1-jén betölti a tizennyolcadik életévét és folyékonyan beszél franciául vagy angolul.
Az önkéntesek jelentkezését 2023. május 3-ig várják, a sikeres pályázókat pedig 2023. szeptembere és decembere között értesítik.
Ne felejtsük el azt sem, hogy a szabadtéri versenyek közül többet részben vagy egészben Párizs utcáiról vagy a Szajna partjáról is meg lehet majd tekinteni. Ilyen lesz a maratoni futás, az országúti kerékpározás, az evezés, a nyíltvízi úszás és a triatlon, de a kajak-kenu, a BMX-es versenyek, a hegyi kerékpározás és a golfozás is lehetőséget biztosít majd a sportesemények ingyenes megtekintésére.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)
ingyen | tipp | olimpia | olimpiai játékok | módszerHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!