Close
Az orvos, aki feladta kórházi állását, hogy életeket mentsen – dr. Patay Gábor és a Cservölgy Major

Az orvos, aki feladta kórházi állását, hogy életeket mentsen – dr. Patay Gábor és a Cservölgy Major

Nógrádban járunk, jó egyórányira Budapesttől, Herencsény határában. Amikor a fővárosban napsütés és öt fok, itt hó és ugyanaz mínuszban. Dr. Patay Gáborhoz – vagy ahogy a helyiek hívják, az Őrült Hegyidoktorhoz – igyekszünk, akivel már egyszer, néhány évvel ezelőtt összehozott minket a véletlen: ő az, aki sebészként a tüneti kezelés helyett pár éve már a megelőzésre fókuszál. Antibiotikum- és vegyszermentes élelmiszert akar adni az embereknek, úgyhogy a műtőt egy 230 hektáros birtokra cserélte.

Herencsény nem épp a világ közepe. Bár a táj festőien szép, ez az ország egyik legszegényebb része (csak érdekességképp, itt kb. négymillióba kerül egy ház, és ötven százalékot simán lehet alkudni). Gáborék épp egy pesti lakást cseréltek el arra a felújításra szoruló kúriára, ahol találkozunk – kell egy hely a közösségnek.

De miről is van szó pontosan?

Dr. Patay Gábor utoljára a Honvéd kórházban dolgozott orvosként, és munkája során rengetegszer találkozott olyan vastagbéldaganatos (vagy csak pusztán emésztőrendszeri problémákkal küzdő) betegekkel, akiket főként ugyanaz sodort a műtőasztalra: a sok feldolgozott, vegyszerekkel és antibiotikummal szennyezett élelmiszer.

Hamarosan jött az ötlet, hogy jó lenne saját maguknak termelni és tenyészteni az élelmiszerek alapanyagát. Csakhogy gyorsan kiszámolták, ez nagyon rövid idő alatt nullázná le a családi kasszát, muszáj volt hát nagyobb léptékben gondolkozni.

Így jött a gondolat, hogy felesége, dr. Demeter Judit segítségével egy önfenntartó közösséget építsenek, ahol ők adják a területet, a helyet, a rendszereket, a csatlakozott tagok – akik többnyire családok – pedig bizonyos feltételek mellett részesülhetnek a megtermelt javakból. Ez lett a Cservölgy Major.

A rendszer alapjai már stabil lábakon állnak, de folyamatosan vannak új ötletek, a fejlődés és fejlesztés itt lassú, de biztos. Jelenleg kb. hetvenöt – főként budapesti – család alkotja a közösséget, akik egytől egyig ugyanúgy csatlakoztak: 26 400 forintért vettek egy kecskét, amely bár a tulajdonukba kerül, nem kell egy második kerületi ház udvarán tartani – a majorban all-inclusive ellátást kapnak. A kecsketulajdonosnak csak annyi a dolga ezután, hogy egyesületi tagként minden hónapban 9900 forintos tartásdíjat fizet – ami biztosítja a kecskék és környezetük folyamatos gondozását, illetve a kecske tejéből sajt készítését –, ezért kb. két és fél kiló kecskesajtot kap, minden hónapban. Ráadásul nem is kell Herencsénybe utazni érte, elég az egyesület budapesti átvevőpontjáig menni.

Ha az állat esetleg elpusztul – az elhullás egy ilyen rendszerben természetes –, a major díjmentesen pótolja az állatot, cserében a születő gidák a major tulajdonában maradnak.

Mi ez, ha nem a tökéletes deal sajtínyenceknek?


A belépési szabályok azonban egyre szigorúbbak: most már két tag ajánlása is szükséges, hogy valaki csatlakozhasson, ráadásul a közösség nem csak arról szól, hogy a meleg szobában várjuk a havi kecskesajt-adagot. Folyamatosan van tennivaló a majorban – amikor ott vagyunk, épp marhát vágtak, és hétköznap ellenére négyen-öten jöttek segíteni. Egyúttal ők lettek azok a tagok is, akik először választhatnak a húsok közül, a többiek ami marad alapon részesülnek.

Bár a kecske a beugró, a lehetőségek szinte határtalanok: aki már tagja az egyesületnek, bármilyen modulhoz csatlakozhat. Gáborék tartanak a kecskék mellett bárányt, Angus marhát, nyulat, tyúkokat és vadgalicát is, ami egy nagyon jó húst adó vaddisznó-mangalica-hibrid.

És hogy miért jobb ez, mintha bevásárolnánk valamelyik szupermarketben?

Leginkább, mert a major területe több évtizede érintetlenül állt, mielőtt Gáborék komoly erőfeszítések árán – és egy Belgiumból importált csodamasina segítségével – megszabadították a méteres bokroktól, így az is biztos, hogy hosszú ideje vegyszermentes a föld.

Ennek köszönhetően húsokból, tejből, tojásból, sajtokból, gabonából már tudnak biztosítani komolyabb mennyiséget a tagoknak és maguknak az év nagy részére, és vegyszermentes zöldséget is kapnak, amolyan cserekereskedelemmel egy másik, hasonló filozófiájú egyesülettől.

De nincs megállás, most a kúria renoválása folyik – négy kis apartmant alakítanak ki a közösségi terek mellett, ahova a gyógyulni vágyók jöhetnek majd –, melynek hatalmas udvarán természetes forrás által táplált halastó, sajtérlelő és füstölő épül.

A cél, hogy nagyjából száztizenöt értékes család jöjjön itt össze időről időre, olyanok, akik értik és érzik a problémát, valamint tenni is akarnak, és nem csak egy szimpla boltként értelmezik a majort. Ekkor lesz ugyanis elmondható, hogy a közösség képes fenntartani magát, miközben értékes élelmiszert állít elő.

A közösség folyamatosan nő, a kapacitás függvényében minden hónapban három-négy új, gyógyulni vágyó vagy a megelőzést szem előtt tartó család csatlakozhat.

A probléma a hűtőben van

Laikusként jogosan merül fel a kérdés, miért is fontos, hogy antibiotikum-mentes élelmiszert együnk? Gábor hosszasan magyarázza, ez csak a jéghegy csúcsa.

“Ma pont elvesztettünk egy tenyésztőt. Ő azt tanulta, ha egy állat beteg, antibiotikumot kell neki adni. Onnantól viszont bekerül a táplálékba is” – mondja.

És, ha már az élelmiszer tartalmazza, onnantól nincs megállás. Az emberi test ugyanis rettentő bonyolultan működik, és a karbantartása nem arról szól, hogy ha épp nem eszünk tiszta élelmiszert, beveszünk pár tablettát, és máris megoldottuk a kérdést.

Ugyanis, ha antibiotikummal fertőzött ételeket eszünk, kipusztítjuk a jó baktériumokat is (melyeknek száma sok-sok ezer a testben), ezeket pedig nem lehet probiotikumokkal pótolni. Pedig a biokémiai reakciók jelentős részét pont ezek a baktériumok végzik.

Ráadásul az antibiotikummal kezelt állatok trágyája bekerül a földbe, a bomlástermékek a zöldségekbe és gyümölcsökbe is felszívódhatnak, így lehetséges az, hogy a boltban vásárolt, feldolgozott élelmiszerek nagy része nyomokban antibiotikumot is tartalmaz. Ezek fogyasztása pedig oda vezet – a már említett jó baktériumok kipusztulásán túl –, hogy rezisztencia alakulhat ki, és antibiotikummal gyógyítható betegségek válnak gyógyíthatatlanná.

És ez nem valamiféle, maja naptár szerinti világvége-jóslat. Ez a jelen, ami igencsak borúsan fest.

Persze, ezzel közel sincs vége a történetnek. Szóba kerül az elhízás és vele együtt a manapság ellenségképként kezelt szénhidrát – miközben megfelelő rosttartalom mellett nagyon is szükség van a szénhidrát-bevitelre –, a méreganyagok zsírként történő raktározása, a laktózérzékenység, a dopaminerg és szerotoninerg pályák és a thermodinamika első törvénye is, de ha belekezdenénk, talán soha nem érnénk a végére.

Ahogy Gábor mondja:

“ez nem olyasvalami, amit el lehet magyarázni egy kétperces Youtube-videóban”.

Néhány jó tanácsot azért kapunk a végén:

“Az egészséges táplálkozásnak semmi köze ahhoz, hogy az étel mennyi kalóriát tartalmaz. A szubjektív véleményem, hogy sokkal fontosabb az, honnan jön az élelmiszer. A táplálék legyen tiszta, legyél velük kapcsolatban. Az élelmiszer-alapanyagot termesztjük és tenyésztjük, minden olyan cucc, amiről a dédanyánk nem tudta volna megmondani hogy mi, az nem élelmiszer.”

Tervekből persze akad még, tengernyi. Jelenleg például a Cservölgy Életösvény névre keresztelt programon dolgoznak Gáborék (dr. Tóth Edittel és dr. Bezzegh Attilával kiegészülve), ahol orvosi segítséggel alakítják ki a krónikus betegségben szenvedőknek a legmegfelelőbb kezelést, amelynek alapja a gyógyulást elősegítő étrend kialakítása, és az ehhez szükséges élelmiszerek biztosítása. A betegek tehát nem csak iránymutatást, de konkrét élelmiszerforrást is kapnak.

Ennyire van időnk, rengeteg a tennivaló a majorban. Húst hártyázunk, darabolunk és darálunk az Angus-szalámihoz, és közben rácsodálkozunk, milyen színe van a húsnak, ami friss és egészséges. Közben el-elfog minket az érzés, hogy ide szeretnénk tartozni.

Ez is érdekelhet:

A kaposvári matektanár, aki adrenalint árul Miamitól Norvégiáig – Roadster

Korábban, ha valaki a tanári pályát választotta, borítékolható volt, hogy a főiskola után elmegy egy közeli iskolába tanítani, és jó eséllyel onnan is megy nyugdíjba néhány évtizeddel később. Károly Attila viszont egészen más figura, ő négy év után külön utakra tévedt, és az oktatásnak eggyel izgalmasabb módját választotta.

(Fotók: Gyana Dániel)

Close