Close
Nem lehet csak úgy fotózkodni, hanem pénzt kér a semmit sem vásárlóktól egy üzlet Barcelonában

Nem lehet csak úgy fotózkodni, hanem pénzt kér a semmit sem vásárlóktól egy üzlet Barcelonában

Szép új világ.

Egy patinás barcelonai csemegebolt öteurós díj bevezetésével vág vissza az üzletet vásárlás nélkül megtöltő turistáknak.

Az Eixample negyedben található, 1898-ban megnyitott Queviures Múrria a város egyik leghíresebb modernista stílusú üzlete és főként prémium kategóriás élelmiszeripari termékeket árul. Feltűnő homlokzata, eredetiben megmaradt pultja, mahagóni bútorai, az 1920-as évekbeli feliratai és hirdetései rendkívül vonzóvá teszik a turisták számára, akik szívesen fényképezkednek és szelfiznek ott, de közülük nem mindannyian vásárolnak.

A deli munkatársai korábban már viccelődtek azzal, hogy díjat kellene szedni azoktól, akik csupán azért térnek be az üzletbe, hogy megcsodálják azt, de amúgy eszük ágában sincs pénzt költeni.

A vicc most valósággá vált, miután a vezetőség kiakasztott egy táblát, hogy elriassza a csak nézelődni kívánó  turistákat.

A táblán az áll, hogy a bámészkodásért öt eurót (kb. 1900 fortintot) kell fizetni fejenként.

Bár egyelőre senkit sem vontak felelősségre a nem fizetők közül, Toni Merino üzletvezető szerint meredeken csökkent a csak egy szelfi kedvéért betérők száma. – Nem kértünk pénzt azoktól az emberektől, akik csupán be akarnak jönni és megnézni valamit, de nem is ez a lényeg – mondta.

Barcelona az elmúlt években számos intézkedést hozott a túlturizmus elleni küzdelemben. Az év elején a katalán főváros vezetése bejelentette, hogy megemeli az idegenforgalmi adót: az ötcsillagos szállodák vendégei által fizetendő összeg 2024-ig éjszakánként 5,25 euróról 6,75 euróra nő.

Az építészeti kincseiről híres Barcelona a feltűnő gótikus katedrálisok mellett a modernizmus és az avantgard fellegvára is. A modernizmust Antoni Gaudí építész-zseni személyesítette meg, hogy aztán kortársaival együtt fantáziadús alkotásokkal töltsék meg a várost. Összegyűjtöttük Barcelona legszebb épületeit, amit egy városnéző körút során mindenképpen érdemes megnézni.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

fotó | szelfi | üzlet | belépés | barcelona

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram