Pénzhez jutás egyszerűen – a havi kölcsön ideális megoldás lehet

Sokfajta élethelyzet és szituáció eredményezhet olyan igényt, hogy rövid időn belül lesz szükségünk pénzre egy-egy probléma vagy kihívás megoldásához. A havi kölcsön ezekre a helyzetekre kínál korrekt és kiszámítható megoldást. A cikkben azt is megmutatjuk, hogy ez pontosan milyen feltételekkel és kondíciókkal valósulhat meg. Vagyis a havi kölcsön részleteit fogjuk ismertetni, külön kitérve az igénylés feltételeire, valamint a folyósítás hogyan kérdésére.

Tipikus élethelyzetek és szituációk, amelyek kapcsán kimondottan jól jöhet a havi kölcsön

Két fontos számot kell ismerni ezzel kapcsolatban: a havi kölcsön alsó határértéke 600 ezer forint, a felső pedig másfél millió forint. Nem nehéz belátni, hogy ez már elegendő mozgásteret biztosíthat sokféle élethelyzet és probléma áthidalásához.

Példának okáért fedezheti a lakás egy-egy helyiségének a felújítását, tetszés szerint fordítható a háztartási eszközök korszerűsítésére, vagy adott esetben az autó cseréjéhez is elegendőnek bizonyulhat – különösen annak fényében, hogy mennyire rugalmas és korrekt feltételek mellett van lehetőség az igénybevételére.

A havi kölcsön konstrukciójának legfontosabb tudnivalói

Fontos tudni a Providentnél igényelhető havi kölcsön kapcsán, hogy szabad felhasználású konstrukcióról van szó. Vagyis nincs semmiféle szabályozás azzal kapcsolatban, hogy az igényelt pénzösszeget pontosan mire is fordíthatjuk.

A törlesztéshez egész pontosan harminc hónapos futamidő áll rendelkezésre, mégpedig reprezentatív THM: 24,6% mellett. Nagy előnye továbbá az igényléssel kapcsolatos ügyintézésnek, hogy a havi kölcsönt kezes és fedezet nélkül is sikeresen igényelhetjük.

A kiszámíthatóság szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a havi kölcsönnél nincs árfolyam- vagy kamatkockázat. Ha pedig a kényelmes és egyszerű igénylés, valamint a kockázat minimalizálása is prioritás, akkor a kölcsön mellé külön díj ellenében egyrészt az Otthoni Szolgáltatás, másrészt az Előrelátó Csomag igénylésére is adott a lehetőség. Az Otthoni Szolgáltatás nem része a THM-nek.

Amennyiben a következőket teljesítjük, sikeresen igényelhetünk havi kölcsönt

Az igénylő fél részéről elvárás a minimum tizennyolc éves életkor. Érvényes dokumentummal kell továbbá igazolni a rendszeres jövedelmet, illetve a magyarországi lakcímet. Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a havi kölcsön folyósítása és a havi törlesztőrészletek visszafizetése egyaránt banki átutalás útján zajlik.

Ehhez pedig egy saját tulajdonú vagy pedig egy közös tulajdonú bankszámlára mindenképp szükség lesz. Hacsak nem igényeljük pluszban az Otthoni szolgáltatást, amelynek a keretei között a havi kölcsön folyósítása készpénzben, az otthon kényelmét élvezve történik.

Bármelyik opció mellett döntünk is, a havi kölcsönt választva nem fogunk csalódni. Az ügyintézés ugyanis egyszerűen megy, a folyósításra pedig maximum néhány munkanapot kell csak várni.

(A cikk létrejöttét támogatta a Provident.)

pr | hirdetés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom