A világ első futószalagos sajt étterme egy valóra vált álom

A Pick & Cheese az Egyesült Királyságban készült kézműves sajtokat vonultatja fel.

Először jön egy nottinghamshire-i Stilton, majd következik egy Cornwall Gouda és egy Devonban gyártott cheddar, hogy aztán a sor további sajtremekekkel folytatódhasson.

A Nyugat-Londonban található Seven Dials Market első emeletén, egy egykori banánraktár területén nyílt meg a világ első futószalagos sajt étterme, a Pick & Cheese, amelynek elsőszámú küldetése, hogy rávegye a fogyasztókat ara, hogy megkóstolják a különböző sajtokat. A másodlagos cél pedig természetesen

a helyi termelők támogatása és sajtjaik megismertetése a vásárlókkal.

A tulajdonos az étterem megnyitása előtt egy foodtruck-kal járta az országot, és elsősorban zenei fesztiválokon készített sajtos szendvicseket, így például klasszikus cheddar szendvicset, amihez hagymát, kecskesajtot, mézet és diót is társított.

– Az volt az ötletünk, hogy megpróbáljuk a brit sajtot hozzáférhetőbbé és szórakoztatóbbá tenni – nyilatkozta a Food&Wine-nak a tulajdonos, aki szerint így az étkezés igazi élménnyé is válik.

Az étteremben a futószalagokról elvett tányérokon a vendégek jól átgondolt ételpárosításokat találnak. A Stilton körte- és almaboros lekvárral érkezik, a ricottához pedig cseresznye jár.

Az itallap a kistermelői borokat, valamint a helyi sört és almabort is felvonultat.

Hetente egyszer a Pick & Cheese egy különleges akcióval várja a vendégeket: korlátlan mennyiségű sajtot fogyaszthatnak hetvenöt perces időintervallum alatt egy meghatározott összegért.

(Forrás és fotók: Food&Wine)

étterem | sajt | futószalag | kézműves termék | kézműves sajt

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom