Close
A pandémia óta először rendezik meg a magyarok egyik legkedveltebb karácsonyi vásárát

A pandémia óta először rendezik meg a magyarok egyik legkedveltebb karácsonyi vásárát

Több ezer ember özönlött a hétvégén a prágai középkori Óváros térre, ekkor gyulladtak fel a huszonöt méteres karácsonyfa fényei, hogy ezzel párhuzamosan megnyissa kapuit a koronavírus miatti két éves szünetet követően a hagyományos adventi vásár. Most azonban az energiaválság miatt a szokásosnál kevesebb jut a ragyogásból.

A csehek és a külföldi turisták, így a magyarok körében is népszerű adventi vásárt energiatakarékosabb izzókkal világították ki – így kívánnak takarékoskodni. Emellett a prágai városi tanács tagja, Jan Chabr arra is felhívta a figyelmet, hogy csökkentették a kivilágított dekorációk számát is az utcákon,

a fényeket pedig csak délután négy és éjfél között kapcsolják fel.

Hozzátette: nem akarják elvenni az emberektől a karácsony és az újév ünnepi hangulatát, de az energiát nem szabad pazarolni.

(Forrás: Reuters, fotó: Getty)

koronavírus | energiaválság | prága | karácsonyi vásár | energiaárak

FOLYTASD EZZEL

Ezért vacsoráznak mindig ennyire későn Spanyolországban

Párizs főpolgármestere nagy port kavaró bejelentést tett: szerinte minden orosz részt vehetne az olimpián

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram