Mindenkinek megvan a maga rántottakészítési praktikája. Ezt azonban garantáltan nem próbálta még senki sem.
A tojásrántotta az egyik alapétel, amit az ember elsajátít a konyhában. Bár számos jól bevált technika létezik az elkészítésére, mindenkinek megvannak a maga praktikái. Van, aki szerint alacsony hőmérsékleten kell sütni, van, aki azt mondja, hogy egy evőkanálnyi víz és egy kis extra vaj kell a sütéséhez. Alton Brown viszont egy meglehetősen különleges összetevőre esküszik.
Alton Brown nagy meghökkenést keltett, amikor a nyilvánosság számára is elárulta féltett titkát:
egy kanál majonézt tesz a rántottába.
Azt mondja, ettől a hozzávalótól egészen zseniális lesz a fogás.
A szakács rántottájának elkészítése nem bonyolult.
Első lépés: Egy serpenyőt melegítsünk elő, törjünk fel néhány tojást és miközben elkeverjük, adjunk hozzá egy kanálnyi majonézt és egy teáskanál vizet.
Második lépés: Amikor az olaj átforrósodott, tegyünk bele egy kevés vajat.
Harmadik lépés: Ha elolvadt, lassan öntsük rá a tojáskeveréket és egy spatulával keverjük addig, amíg a kívánt állagot el nem érjük.
A majonéz ízét nem lehet a rántottából kiérezni, viszont sokkal lágyabb, krémesebb hatású lesz, mivel fokozza az emulziót.
(Forrás: The Daily Meal, fotók: Getty)
rántotta | konyhai trükk | tipp | tojás | konyhai praktikaRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!