Rég elfeledett magyar borfajtákat ismerhetsz meg ezen a terasznyitó hétvégén

Április második hétvégéje igazi izgalmakat kínál a borrajongóknak, ha a Nagymező utca felé veszik az irányt.

Április 8-a és 10-e között Budapest legkülönlegesebb borétterme, az N28 Wine & Kitchen megnyitja teraszát és a rég elfeledett, magyar szőlőfajtákból készült borokat is pohárral kínálja.

Rendkívüli alkalomnak számít ez, hiszen ezekből a borfajtákból csak limitált mennyiségben készítenek bort, amit leginkább palackos formában értékesítenek. Ezen a hétvégén így a vájtfülű borkedvelők többféle fajtával is megismerkedhetnek, hiszen egyszerre ennyi különlegességet még nem szolgáltak fel poharas formában a városban.

A Budapest szívében található borétterem ráadásul hamarosan borkóstoló sorozatot indít Bortörténelem kortyonként címmel, melyen bemutatják a legkülönlegesebb régi magyar fajtákat is. Ennek előfutára lesz a terasznyitó esemény, ahol a kuriózumtételeket Hürkecz Béla sommelier segítségével fedezhetik fel a vendégek, aki márciustól erősíti a csapatot kiváló ízlésével.

A tavaly év végén megnyitott N28 Wine & Kitchen bemutatkozásával két híres magyar borászat álma vált valóra:

Barta Károly Ujvári Vivien főborász segítségével világszínvonalú tokaji borokat készít Mádon, Szentesi József pedig a Velencei-tó északi részének vezető borásza, aki rengeteget tett az olyan ősi magyar fajták megmentéséért, mint például a csókaszőlő, a lisztes vagy a tihanyi kék.

Az ősi magyar szőlőfajták nyomában

Tihanyi kék, tarcali kék, laska, fekete muskotály csak néhány név azok közül, melyek a 19. század végén a legnépszerűbb szőlőfajtáknak számítottak idehaza, de mára szinte teljesen eltűntek.

Egy helyen azonban biztosan fellelhetők: Szentesi József pincéjében, és ennek folyományán az N28-ban is. Szentesi József a beavatkozásoktól mentes borkészítés szószólója, a Borászok Borásza díj kitüntetettje, Michelin-csillagos éttermek beszállítója, és nem véletlenül!

Különböző, tizenkilencedik századi szőlészeti és borászati munkák tanulmányozása után tíz-tíz feledésbe merült fehér- és kékszőlőfajta telepítéséről döntött. Árverésekre járt, 1880-ból vagy korábbról származó leírásokat vett, amelyekben felsorolták, mik voltak akkoriban az első osztályú fajták.

A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből vesszőket kért és a Velencei-tó körül megkezdte a fajták ültetését. A pince első felfedezettje a csókaszőlő volt, amelyből immár tíz évjárat tapasztalata áll rendelkezésre. Ennek középérésű, vonzóan meggyes, jó savú, jó szerkezetű, a hordós érlelést jól tűrő bora van. De említhetnénk még a tihanyi kéket, a laskát, a feketemuskotályt, a fehér gohért, a kékbajort, vagy a tarcali kéket.

A hétvégén a következő borokat lehet majd megkóstolni:

Fehérborok:
Somló Kincse Sárfehér 2020
Somló Kincse Piros Bakator 2020
Somló Kincse Gohér 2019
Szentesi Pince Vörös Dinka 2018

Vörösborok:
Szentesi Pince Tihanyi Kék 2020
Szentesi Pince Laska 2020
Szentesi Pince Kék Bajor 2020

Néha meglepő ízekkel is találkozik az ember, amikor az igazán régmúlt borait kutatja, de persze  a jelen is tartogat érdekességeket a borászat terén.

(Forrás és képek: N28 Wine & Kitchen)

n28 wine and kitchen | ősi borfajták | magyar borfajták | n28 | szőlő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom