Rekordáron kelt el egy magyar festőnő alkotása

Még sosem lehetett Magyarországon olyan kiemelkedő minőségű kortárs anyagra online licitálni, mint a Virág Judit Galéria háború utáni és kortárs művek aukcióján.

Legmagasabb áron, 44 millió forintért Reigl Judit Gomolygás, Csavarás, Oszlop, Fém című alkotása kelt el, Lakner László Rózsák című művéért pedig 36 millió forintot fizettek.

Több művész, Keserü Ilona, Fajó János, Konkoly Gyula, Frey Krisztián és Türk Péter is életműrekordot ért el, míg a lengyelországi siker után Bak Imre Fekete-fehér II. című műve itthon alkotói rekordnak számító leütési áron, 17 millió forintért kelt el.

Keserü Ilona: Cérnás

A rendkívüli körülményekhez igazodva online rendezték meg a Virág Judit Galéria Háború utáni és kortárs művek aukcióját, amelyre a licitek telefonon, vételi megbízás alapján és online érkeztek. Már a korlátozó intézkedések bevezetése előtt is több mint százhúsz regisztrált tárcsa volt, ami jól mutatja a magyar kortárs művészet iránti kiemelkedő érdeklődést.

Így válhatsz te is kortárs műgyűjtővé

Közeleg az elmúlt évek egyik legfontosabb kortárs magyar aukciója.

Reigl Judit idén nyáron hunyt el Franciaországban. Az egyik legismertebb magyar származású kortárs művész Gomolygás, Csavarás, Oszlop, Fém című alkotásáért – melynek darabjai a Centre Pompidouban és a Musée d’Art Modern de la Ville de Paris-ban találhatóak – izgalmas licitharc bontakozott ki, és végül 44 millió forintért kelt el, ami az e korszakából származó művei közül az eddigi legmagasabb nemzetközi árat jelenti.

Az aukció legdrágább műve

Lakner László Rózsák (1969) című, huszonöt darabból álló festménysorozatának négy képtáblából álló változata, 12 millió forintos kikiáltási árról indulva 36 millió forintért cserélt gazdát.

Lakner László: Rózsák

Monumentális méretével már-már minimalista hatást kelt Keserü Ilona jutavászonból készült Cérnás című műve, amelyet életműrekordot jelentő összegért, 28 millió forintért vásároltak meg. Néhány héttel ezelőtt Bak Imre Orange című műve rekordáron kelt el Lengyelországban, nem meglepő tehát, hogy Fekete-fehér II. című alkotása 7,5 millió forintról indulva 17 millió forintért cserélt gazdát, ami hazai rekordnak számít. Nádler István 1977-ben készült Gyász II. című festménye 16 millió, míg Fajó János Kék ölelés című festménye szintén életműrekordnak számító, 12 millió forintos árat ért el.

10 millió forintért vásárolták meg Konkoly Gyula Második világháború (Cím nélkül), Lakner László P.C. (Paul Cézanne) levéltöredéke 5., Keserü Ilona Pannóterv II. és Nádler István Plasztikus átló / Csavart átló című művét is. Frey Krisztián La Vergine című művének 9,5 millió forintos, valamint Türk Péter ??! (Kérdőjeles sorozat) című alkotásának 6 millió forintos ára is életműrekordot jelent.

Az árverés 362 millió forintot meghaladó összleütési értékkel zárult.

Az elért eredmények megerősítik, hogy nemcsak nemzetközi, hanem a hazai műkereskedelemben is mérföldkőhöz érkezett a kortárs művészet piaca az elmúlt években.

Folyamatosan növekszik az érdeklődés a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek és a kortárs magyar képzőművészet iránt, a kiemelkedő leütési árak komoly hatással vannak az alkotók nemzetközi piaci értékére is. A kortárs művészet piaca a járvány alatt is stabil, a félelmek ellenére ugyanis a műtárgybefektetéssel szembeni bizalom rendületlen, így az egyik legstabilabb pozíciót élvezi a befektetési lehetőségek közül.

virág judit galéria | riegl judit | bak imre | aukció

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom