Mathieu Lehanneur francia dizájner az 1960-as évek ikonikus Renault 4L-ét gondolta újra, és az idén hatvanéves kocsi előtt tisztelegve egészen látványos luxusjárművé alakította azt.
Lehanneur koncepcióautójának egyértelmű üzenete van: az utazások sokkal inkább az élményről, mint annak céljáról szólnak. Ezzel a személettel hozott létre egy olyan hotelszobát, amely a mobilitás és a mozdulatlanság, az utazás és a menedék közötti ellentmondásokat képes feloldani a minimalista luxus jegyében.
Az autó alapvetően megegyezik a klasszikus 4L-lel, de a hátsó burkolatot polikarbonátból készült panorámaablakokra cserélték. A csomagtartót egyfajta társalkodóhelyiséggé alakították, melyet a bordás textúrájú, krémfehér zseníliaborítás tesz luxushangulatúvá.
Az ülések élénksárga bársonykárpitot kaptak, a motort elektromosra cserélték, a tetőre napelemeket telepítettek.
A Suite No.4 koncepcióautó december 1-jétől a párizsi Champs-Elysées L'Atelier Renault bemutatótermében, 2022. január 20–24. között pedig a Maison & Objet kiállításon lesz látható.
A Renault 4 az egyik leghosszabb ideig, összesen harminchárom évig gyártott autó, huszonnyolc országban nyolcmillió darabot adtak el belőle.
(Forrás: Dezeen, fotók: Renault)
szálláshely | hotel | dizájn | szálloda | design | koncept
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!