Close
Budapesten a színházakban és a mozikban is kötelező lesz a maszk

Budapesten a színházakban és a mozikban is kötelező lesz a maszk

Karácsony Gergely főpolgármester most jelentette be.

Budapest főpolgármestere a közösségi oldalán a következő bejelentést tette ma:

“A közösségi közlekedésben a hétfőn megfogalmazott ajánlásunk után november elsejétől kötelező a maszkhasználat. Tudni kell azonban, hogy a járvány terjedése szempontjából korántsem a közösségi közlekedés a legveszélyeztetettebb, ezért kezdeményezem a kormánynál, hogy a romló járványügyi adatok miatt rendelje el a beltéri maszkhasználatot.

Azoknál a fővárosi intézményeknél, ahol erre jogszabályi lehetőségünk van – ilyenek a fővárosi színházak, mozik például –, főpolgármesteri hatáskörben elrendelem a beltéri kötelező maszkhasználatot november elsejétől.”

A főpolgármester emellett azt írja: “Eddig is elmondtam, ezután is el fogom mondani: az oltás az egyik legfontosabb védekezési eszköz a járvány ellen. Kérek ezért mindenkit, hogy oltassa be magát. A következő napokban a budapesti városvezetés minden fővárosi cég dolgozójának levelet küld arról, hogy aki még nem tette, a lehető leghamarabb oltassa be magát.”

(Forrás: 444)

budapest | kötelező maszk | koronavírus | maszkhasználat | főpolgármester

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Ennél jobb hírt aligha kaphattunk, akár hatnapos hosszú hétvége is várhat ránk jövőre

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram