Méghozzá épp az ingatlanpiacon!
A rezsiárak várható emelkedésének egy pozitív hatására hívja fel a figyelmet az egyik közösségi albérletkereső platform:
a megugrott rezsi ugyanis meg fogja fékezni a bérleti díjak másfél éve tartó szárnyalását.
A jelenlegi bérleti díjak és a lakások megemelkedett fenntartási költségei olyan összköltséget jelentenek, amelyre már korlátozott lesz a fizetőképes kereslet.
A közösségi albérletkereső platform szerint ez az egyik változás, amely bekövetkezik az albérletpiacon a kormány által hirdetett energia-veszélyhelyzet hatására, amely miatt 2022. augusztustól csak az átlagfogyasztásig maradnak érvényben a csökkentett gáz- és áramárak.
Ennek megfelelően jelentősen emelkedhet majd azoknak a lakásbérlőknek a rezsiköltsége, akik olyan ingatlant bérelnek, amelynek fenntartása valamilyen oknál fogva nem marad a támogatott körön belül. Bár a részletszabályok még nem ismertek, a Rentingo.com összegyűjtötte a "borítékolható" változásokat az albérletpiacon.
A közlemény szerint a bérlők eddig kevésbé voltak tudatosak, és sokszor nem a lakás összköltségét nézték, hanem elsődlegesen a bérleti díjakat hasonlították össze. Mivel mostantól a havi pluszköltség a lakás jellegétől függően a bérleti díjon felül akár annak 50-60-70 százaléka is lehet, ezért augusztustól már a teljes havi költség lesz az irányadó a bérlők számára.
Hozzátették, hogy felértékelődnek a kis lakások, ahol az átlagfogyasztás alatt marad az energiafelhasználás, leértékelődnek viszont a nagyobb lakások, amelyet akár a nagyobb családok, akár lakótársként összeállva béreltek az egyetemisták, mert ott az átlag felett már a piaci rezsiárakat kell majd megfizetni.
Szintén felértékelődhetnek a távfűtéses lakások, mert azokat a mostani információk szerint nem érinti az áremelkedés. Az albérletpiac legolcsóbb terméke eddig a szobabérlés volt, amelynél a bérleti díj általában a rezsit is tartalmazta, mert a külön mérőóra lakáson belül nem volt megoldható.
Ezek általában nagyobb lakásokban vannak, ezért a szobabérlés mint legolcsóbb lakhatási megoldás jelentősen drágulni fog. A Rentingo.com adatbázisa alapján egy budapesti albérlet rezsije a közös költséggel együtt jelenleg átlagosan a bérleti díj 23 százaléka.
A panellakásoknál többet (27 százalék), a téglaépületeknél az átlagnál kevesebbet (21 százalék) kellett fizetni a bérlőknek ezeken a jogcímeken, és fűtés szempontjából a geotermikus lakások biztosították a legkedvezőbb üzemeltetési költséget, a legdrágábbnak pedig a mérőóra nélküli távfűtés bizonyult.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
albérlet | rezsi | infláció | ingatlanpiac | rezsicsökkentés | gáz
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!