Robotok etetik a sportolókat és a sajtó képviselőit a pekingi olimpián

A rendezők mindent megtesznek azért, hogy csökkentsék a kontaktusok számát a téli olimpia ideje alatt, ezért még az ételek és italok elkészítésének, valamint kiszállításának automatizálását is megoldották.

Rendkívül szigorú szabályok érvényesek a február 4-én, Pekingben kezdődő téli olimpia résztvevőire, kísérőire és önkénteseire, akiknek nemcsak, hogy oltottaknak kell lenniük, de minden egyes nap Covid-tesztet kell készíteniük és folyamatosan kell mérniük a testhőmérsékletüket. Emellett azonban korlátozniuk is szükséges a fizikai interakciókat,

így a kézfogásokat, a pacsikat, az öleléseket, a távolságtartásra pedig fokozottan oda kell figyelniük.

Az általános óvintézkedéseken túlmenően azonban a szervezők számos innovatív megoldást, automatizációt is bevezetnek annak érdekében, hogy a buborék valóban meg tudja védeni a sportolókat. Az olimpia fő médiaközpontjának mennyezetére például

egy hatalmas robotkart telepítettek, ami leengedi az ételeket a plexivel körülvett asztaloknál ülőknek.

Emellett van egy robotszakács is, aki például hamburgert készít, egy másik friss kávét darál, a harmadik pedig csaposként dolgozik.

Aki koktélra vágyna, villámgyorsan hozzá is juthat: csupán egy kódot kell beolvasnia a telefonján, hogy aztán

kilencven másodperc múlva a gondosan kitöltött italt szürcsölhesse.

A kínai hírügynökség tájékoztatása szerint ez az intelligens rendszer nemcsak az étkezés hatékonyságát javíthatja, hanem, mivel a lehető legnagyobb mértékben kiváltja az emberi munkaerőt, így jelentősen csökkenthetők általa az interakciók is, amelyek előnyösek a járványmegelőzés szempontjából.

A sajtó számára fenntartott kantin a nap huszonnégy órájában fog működni a verseny ideje alatt, különféle étkezési lehetőségeket, így kínai, nyugati és gyorséttermi fogásokat biztosítva.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty Images)

olimpia | koronavírus | étkezés | peking | étterem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom