Több ezer embert evakuáltak Rodoszon az otthonaikból és a szállodákból, miután a sziget nagy részén kedd óta erdőtüzek pusztítanak.
A tűzoltóság elnézést kér a szigeten kialakult „rendetlenségért”, ugyanakkor figyelmeztet, hogy a helyzet az időjárás miatt súlyosbodhat. Eddig több mint 3500 embert evakuáltak, és további 1200 lakosnak kell elhagynia Pefki, Lindosz és Kalathosz falut.
Több utazásszervező, így a Jet2 és a TUI törölte a Rodoszra tartó járatait, a turisták pedig bizonytalanságban maradtak, miután el kellett hagyniuk a szállodájukat. Voltak, akiket egy konferenciateremben helyeztek el, míg mások kétségbeesetten keresnek alternatív szállást.
A Jet2 közölte, hogy továbbra is hazaszállítja a turistákat, az EasyJet és a Ryanair járatai pedig a szokásos módon közlekednek, ugyanakkor, aki a szigetre érkezik, annak számítania kell arra, hogy nem lesz hol megszállnia.
Mint Athanasziosz Vürinisz alpolgármester elmondta, hiányoznak az alapvető szükségletek, nincs elég matrac és ágy, valamint az élelmiszerekből is csak néhány alapvető áll rendelkezésre.
Egy brit család, amely szombat reggel érkezett a rodoszi Lindoszba, arról számolt be, hogy nem tudta elfoglani a szobáját a szállodában, mert azt kiürítették. Bár volt üdülési biztosításuk, amelyet alternatív szállásra használhattak volna, nem találtak semmit. Így az eredeti szállójuk testérintézményébe vitték őket, ahol az egyik konferenciaterem padlóján, matracokon aludtak. Mint mondták, fogalmuk sincs, meddig lesznek ebben a helyzetben. Egy héttagú csoporttal két hétre foglaltak szállást, de nem biztos, hogy ennyi ideig maradnak.
Egy nászúton lévő házaspár arról számolt be, hogy a hadsereg vasárnap kora hajnalban szállította el őket a tengerpartról, ahol több ezer emberrel együtt rekedtek ott.
A minisztérium közlése szerint sérültekről nem érkezett jelentés, az érintett területek turistaszállásai pedig kevesebb mint tíz százalékát teszik ki a sziget összes szállásának.
Nemrég egy spanyol üdülőhelyen is tűzvész pusztított.
(Forrás: BBC, képek: Getty Images)
utazás | görögország | szállás | rodosz
Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!