Az ember, aki megérintette a tökéletességet – Roger Federer-sztori

Roger Federer talán tényleg egy másik dimenzióból érkezett közénk, ám ez minket nem akadályoz meg abban, hogy megpróbáljuk felfejteni a titkait.

Roger Federerről nem könnyű bármit is állítani, mert még azzal is korlátozzuk, ha azt mondjuk: minden idők legjobb teniszezője. Merthogy Goran Ivanisevicsnek van igaza, aki szerint Federer sportágtól függetlenül minden idők egyik legnagyobb sportolója. Mi több, akad életrajz, ahol „filantróp, teniszező” sorrendben határozzák meg, David Foster Wallace híres esszéjében pedig egyenesen „vallási élménynek” nevezte Roger Federert. Mindezt még 2006-ban, Federer azóta talán még hajmeresztőbb tetteket vitt véghez.

Wallace dolgozatának születésekor még a fele sem volt meg Federer húsz Grand Slam-győzelmének, mégis egyértelműen minden idők legnagyobbjai közt emlegették. Már akkor is léteztek a „Federer pillanatok”, amikor a lehetetlennel határos dolgokat művel a pályán, ahogy John McEnroe mondta róla,

„bizonyos ütéseit illegálisnak kellene nyilvánítani”.

Andre Agassi ellen a US Openen például olyan pozícióból ütött nyerőt, ahonnan normálisan a labdát sem lehetne megjátszani; hasonló megoldások szinte minden meccsére jutnak, de megtörtént, hogy hét ászt ütött zsinórban; vagy játszmavesztés nélkül Wimbledont nyert. Maradjunk is Wimbledonnál, mert a szentélynél nincs alkalmasabb Federer természetfeletti képességeinek bemutatására.

A legboldogabb vesztes

Jonas Björkmant a földbe döngölte Federer a 2006-os elődöntőben (6:2, 6:0, 6:2). Björkman széles mosollyal közölte a meccs után, mennyire boldog, mert neki volt a legjobb helye a stadionban. Federer játéka

„a lehető legközelebb volt a tökéletes teniszhez.”

A svéd megjegyezte, milyen szokatlanul nagynak tűnt a labda, mire Federer azzal ugratta, hogy valóban, kosárlabda nagyságúnak látta ő is. Csak jelezni akarta, mennyire jól ment neki aznap, de egyúttal rávilágított egy fontos részletre.

„Képzeljünk el egy játékost lehetetlenül jó reflexszel, mozgáskoordinációval, gyorsasággal és anticipációs készséggel" – írja Wallace. – "Ha játszik, nem a saját kiváló képességeit érzékeli, hanem a játékot találja lassúnak, jut ideje rendesen megütni a labdát, ami ezért talán nagyobbnak is tűnhet a normálisnál.”

Ez volna a Federer-hatás, amit igazán a helyszínen élhet át a közönség. A meccsein gyakran hitetlenkedő moraj fut végig a lelátón. A sokat látott közönség ilyet még nem látott. Persze, mert nem is volt ilyen.

Tizedmásodpercek, mikromilliméterek

Wimbledon patinás falait képek, feliratok, idézetek és emlékfoszlányok ékesítik. Az egyik a játék fejlődését magyarázza: az űrkorszakbeli anyagokból készült ütők teljesen átformálták a teniszt. A szerva-röpte játék eltűnt, és átvették az uralmat a bivalyerősen ütő alapvonal-játékosok.

Csak éppen a wimbledoni rekordbajnok, nyolcszoros győztes Federerről feledkeztek meg. „A videojátékok világát juttatja eszembe" – vázolta a svájci mester játékát Maros András író, egykori teniszező. – "Komoly tervezői és programozói kihívás volna olyan Federer játékfigurát alkotni, amelyik mindenre képes, amire az igazi. Ha mégis sikerülne, a Federert irányító játékos kerülne bajba, gombok és joystickek kezelhetetlen sokaságával kellene elboldogulnia, a kezelőfelület egy repülőgép műszerfalához hasonlítana.”

Ez a félelmetes technikai arzenál a játék sebességét megértve értelmezhető igazán, a kettő együtt adja ki Federer zsenialitását. A férfimezőny legjobbjai 200 km/h körüli első adogatásra képesek, vagyis a labda kevesebb mint fél másodperc alatt átrepül a nem egész 24 méter hosszú pályán, és a normál labdamenetek erősebb ütései is 140-150 km/h sebességűek. Az ütés pillanatától számítva a túloldalon állónak nincs egy másodperce odaérni a labda mögé, eldöntenie, milyen ütést választ, és kiviteleznie az ütést.

Ráadásul amíg a pályára csapódó labdáknál zömmel centiméterek döntenek, a labda és a húrok találkozásánál inkább mikromilliméterek. „Az ütéskor elenyészően kicsi különbség hatalmasra nő, mire a labda befejezi a hosszú útját a háló túloldalára" – magyarázza Wallace. – "Nem mindegy, milyen szögben áll az ütő feje, milyen szögben tartja a nyelét a játékos, milyen az ütése íve, és melyik pillanatban találkoznak a húrok a labdával. Adott esetben ezredmásodperceken múlhat, hogy az ütés egyenes vagy kereszt lesz. És ezek még csak a legfontosabb meghatározó szempontok, de nem az összes.”

Egy kétszáz körüli tempóval érkező szerva fogadásakor egyszerűen nincs idő tudatos döntéseket hozni, a profi játékosok mégis képesek tudatosan reagálni, akár választani több lehetőség közül. Ez kizárólag az ütések tökéletes begyakorlásával lehetséges, minden ütésfajtát ezerszer elpróbálni, újra és újra, nap mint nap, már juniorként. Még nézni is kínzó egy ilyen edzést, cserében viszont kifejlődik az érzék, ami akkor is működik, amikor gondolkodásra nincs idő.

A top százas játékosok mind kiemelkedően jók ebben, Federer pedig másfél évtizede kiemelkedik a minden korábbinál atletikusabb, képzettebb, gyorsabb játékosok mezőnyéből, ahol a győztest a vesztestől sokszor milliméterek választják el.

Univerzális tehetség

Aki személyesen találkozott Federerrel, „igazi úriembernek” jellemzi, aki mindig kedves és barátságos. Nem is igazán érteni, hol mocorog benne az a gránitkemény eltökéltség, ami egy hihetetlenül kompetitív sportág szűk elitjében tartja bő másfél évtizede. A kulcs nem a játékhoz való, hanem az egészen szerteágazó tehetsége.

Fiatalon még forrófejű volt, dühöngött, ütőket tört, de a veleszületett kiegyensúlyozottság segítségével finomhangolást végzett. Előbb túlságosan is lehiggadt, majd rátalált a neki szükséges adrenalinszintre, ami segít neki végig koncentrálni a sokszor két-három órás csatákat. Már egészen fiatalon is nagyon tudatosan építkezett: tizenkét évesen abbahagyta a zenét (a legszívesebben zongorázott és fuvolázott) és a focit is (csatárt játszott Bázel egyik csapatában) az állandósuló tenisztornák miatt. A suli befejezése után néhány héttel már Wimbledont nyert a junioroknál.

A tehetsége része a tudatosság is: amikor juniorként bekerült a svájci válogatottba, megjegyezte magának Pierre Paganini erőnléti edzőt; később, amikor összeállította az első saját szakmai stábját, meghívta Paganinit is. Ő az egyetlen tréner, aki végigkísérte Federer teljes felnőtt pályafutását, és ő árulta el nemrég, hogy Fed már fiatalon is hosszú pályafutást akart, a karrierje egészéről gondolkozott. Ösztönösen érezte, mennyire fontos a kiegyensúlyozottság, aminek a tökélyre vitelében a felesége, Mirka Vavrinec is segítette.

Először a 2000-es olimpián találkoztak, és bár Mirka tehetséges játékos volt (gyerekkorában Martina Navratilova küldött neki egy ütőt, később pedig a hetvenhatodik helyig jutott a világranglistán), abbahagyta a teniszt, hogy Federert segítse mindenben. King Roger pedig tette a dolgát: uralkodott. Több mint négy éven át vezette folyamatosan a világranglistát, és Wallace többször idézett cikkéig nyert nyolc Grand Slamet.

Az amerikai író 2008-ban meghalt, ezért számtalan Federer-pillanat mellett lemaradt a mester 2009-es Roland Garros-győzelméről, amivel megcsinálta a karrier Grand Slamet. És persze nem láthatta az elmúlt egy évet sem, ami minden addiginál hihetetlenebb volt.

Vissza a csúcsra

Federer összes nagy győzelménél többet mond az, amilyen mélységekből visszatért. Miután végigcsinált egy teljes pályafutásnyit komoly sérülés nélkül, a legrosszabbkor érte utol a baj: 2016 februárjában, harmincnégy évesen kezdte meg a rehabilitációt a térdműtéte után. Fél évet hagyott ki, a ranglistán visszacsúszott a tizenhetedik helyig, már négy éve nem nyert Grand Slamet, és az igazat megvallva nem is várta már tőle senki.

„Mintha újra tanult volna járni. A világ legpozitívabb személyiségének is kételyei támadtak időnként, hogy képes lesz-e valaha is újra a profi teniszre"

– mondta róla Paganini. – "Amikor elkezdtük a fitneszedzéseket, olyan feladatai voltak, mint például kocogni öt métert, aztán hátrafelé sétálni.”

Wimbledonban így is elődöntőig jutott, a US Opent kihagyta. És eljutottunk 2017 januárjáig, amikor megnyerte az Australian Opent, méghozzá Rafael Nadalt legyőzve egy klasszikus, ötszettes döntőben. Már az is felfoghatatlan volt, hogy a világ kapott még egy Federer–Nadalt – erre a következő négy Grand Slamet is mind ők nyerték, felváltva. Federer tehát bő egy év alatt nyert három GS-t, a jelenlegi teljes mezőnyből csak Nadal és Novak Djokovic nyert többet, mint Federer harmincöt éves kora után.

Ráadásképp februárban még a világelsőséget is visszavette, amivel minden idők legidősebb világelsője lett, három évet ráverve Andre Agassi rekordjára. Szabadkártyásként beugrott a rotterdami tenisztornára, ahol elég volt túljutnia a negyeddöntőn a rekordhoz. Rotterdam aztán igazi Federer-esszenciát hozott: akadt meccs, ahol szárnyalt, máskor szenvedett, de a kritikus pillanatokban döbbenetesen összeszedte magát. A döntőben aztán egészen simán verte Grigor Dimitrovot, akit régebben „a kis Federernek” becéztek.

Négy tényező

Nem tudhatjuk, meddig tart ki ez a váratlan lendület, meddig lehet örömtenisszel verni a világot. A jelenlegi legismertebb teniszelemző, Craig O’Shannessy néhány éve azt mondta, számára „a hangok is sokat elárulnak. Roger olyan, mintha lebegne a pályán. Hihetetlenül rugalmasak az ízületei és a bokája, a vádlija pedig olyan erős, hogy a lábmunka nagy részét az végzi el. Ő nem cipel magán izomtömegeket, csak annyit, amennyi a sikeres játékhoz szükséges”.

Ám lehet bármilyen természetfeletti jelenség, Federer számára is vannak korlátok. A jó hír, hogy egyelőre nem gondol visszavonulásra, a rá jellemző körültekintéssel beszélt erről a kérdésről is.

„Előbb-utóbb megtörténik. Nem vagyok már huszonkettő, tudom, de még nincs ilyen dátum a fejemben.

Amíg a testem enged játszani, amíg a családom elenged, amíg sikeres vagyok, és amíg örömet okoz az utazás, addig folytatom.

De mind a négy dolognak együtt kell lennie. Ha az egyik feltétel nem teljesül, talán ideje lesz abbahagynom. De egyelőre minden rendben.”

A cikkhez felhasznált képek Federer Fucsovics Márton elleni AusOpen-meccsén készültek.

Ez is érdekelhet:

tenisz | nagy sztori | roger federer | vallás