Close
Elképesztően sok hétfői és keddi járatot törölt a Ryanair a pilóták sztrájkja miatt Belgiumban

Elképesztően sok hétfői és keddi járatot törölt a Ryanair a pilóták sztrájkja miatt Belgiumban

A brüsszeli Charleroi repülőtéren 88, hétfőn és kedden induló vagy érkező Ryanair járatot töröltek az ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt – írta a The Brussels Times hírportál.

A Ryanair belgiumi pilótái és a fapados légitársaság között zajló nézeteltérés miatt ezen a nyáron kétszer is sztrájkba léptek a dolgozók: egyszer a július 15-16-i hétvégén, amikor mintegy 120 járatot töröltek, majd július 29-30-án, ami közel száz járatot érintett.

A pilóták továbbra is azt követelik a légitársaságtól, hogy állítsa vissza fizetésüket a koronavírus-járvány előtti szintre, mivel a vállalat a pandémia idején úgy döntött, hogy húsz százalékkal csökkenti a bérezésüket.

A cég azóta ismét nyereséget termel, de a kért intézkedéseket továbbra sem hajtotta végre. A sztrájk további oka, hogy a Ryanair októbertől fel kívánja mondani valamennyi Belgiumban állomásó pilótája munka- és pihenési rendjét garantáló kollektív szerződést, annak ellenére, hogy ez törvényellenes. A szakszervezetek és a Ryanair vezetősége közötti többszöri találkozó ellenére még mindig nem találtak kiutat a patthelyzetből.

A szakszervezetek a múlt héten nyílt levélben fordultak Alexandre De Croo szövetségi kormányzóhoz és Elio Di Rupo vallon miniszterelnökhöz. Elítélték, hogy a Ryanair „nem tartja be a belga szociális és munkaügyi jogszabályokat”, és találkozóra hívták a politikai vezetőket annak érdekében, hogy részletesen tájékoztassák őket a légitársaság visszaéléseiről.

A Ryanair Zaventemben is üzemeltet járatokat, de nem Belgiumban állomásozó repülőgépekkel. A légitársaság vezetősége tavaly ősszel úgy döntött, hogy bezárja brüsszeli bázisát, mert a fővárosi repülőtéren túl magasnak ítélték a viteldíjakat.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

sztrájk | utazás | járat | brüsszel | repülés

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram