The Antarctic Sabbatical – ez a neve a különleges expedíciónak, mely még idén decemberben elstartol, hogy a világ egyik legkevésbé felfedezett helyét, a Déli-sarkot klímaváltozási szempontból vizsgálja. Az Airbnb a kutatás mellé állt, és sorsolás után öt szerencsés jelentkezőt küld a kutatókkal a sarkkörre. Az ő dolguk a tudósok segítése lesz, például hóminták gyűjtésével. Egészen október 8-ig feliratkozhatunk a jelentkezők közé, hátha mi leszünk a kiválasztottak, akik nemcsak egy varázslatos és igencsak szélsőséges időjárási körülmények közti útra csomagolnak majd, de ezzel aktívan tehetnek a környezetükért is. Meglehetősen extrém módon.
Elképesztő kalandra hív az Airbnb, és nagyon örülünk, hogy vannak ilyen jellegű kezdeményezések, és annak is, hogy valóban bárki jelentkezhet erre a tudományos utazásra. Összesen négy hétig tartó túráról van szó, decemberben indul el a tudósokból álló csoport, mely gyakorlatilag önkénteseket kap az Airbnb segítségével. Ők segítik majd a mindennapos munkájukat a föld leghidegebb, legritkábban lakott pontján.
Az expedíciót Kirstie Jones-Williams vezeti majd, és egy kéthetes felkészülési időszakkal indul: ezt Chilében tartják és fizikai, illetve mentális tréninget jelent. Az önkéntesek rákészülnek a több mint rideg körülményekre, amiket majd az Antarktiszon tapasztalnak. Szaknyelvi útmutatót is kapnak, és bőven túráznak majd Chilében, a gleccsereket is felkeresve.
A Déli-sarkkörön összesen tíz napot töltenek majd. Kemény kötést igényel a tábori lét, hiszen tényleg a kutatók keze alá kell dolgozniuk a kiválasztottaknak.
Meglátogatják majd a Déli-sarkot, a Charles Peak Windscoopot és az Elefánt-szigetet is, közben pedig begyűjtik a szükséges hómintákat, melyek a klímaváltozás és a mikroműanyagok kapcsolatának kutatását segítik majd.
Szeretnék kideríteni, hogy a szörnyű, egyszer használatos műanyagok tömege vajon a Sarkkör belsejében is jelen van-e.
Az utolsó héten Chilébe térnek majd vissza, hogy a terepmukát és a vizsgálatokat összegezzék. Az Ocean Conservancyvel együttműködve zajlanak majd az értékelések, és oktatást is kapnak majd a legszakavatottabb óceánvédő szervezettől, hogy hatékony és fontos nagyköveteivé váljanak az óceánok megsegítésének, és a műanyaghasználat-csökkentésnek.
A The Sabbatical Programot egyébként érdemes figyelni, hiszen hasonló jószolgálati utazásokhoz csatlakozhatunk.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Unsplash, Pixabay, Getty Images)
expedíció | antarktisz | sarkvidék | utazás | ocean conservancyIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!