Két magyar pezsgő is a világ legjobbjai közé került!

Huszonegy ország csaknem ezer pezsgője versengett idén a Champagne & Sparkling Wine World Championships (CSWWC) érmeiért.  A CSWWC a legnagyobb prezstízzsel bíró nemzetközi megmérettetés, amelyen kizárólag pezsgőket értékelnek. Idén a tizenegy napos vakkóstoló-maratont követően 147 arany - és 249 ezüstérmet osztottak ki, melyből két arany- és egy ezüst a tokaji Sauska pincészetnek jutott – akik így a legeredményesebb magyar borászat is lettek.

A Sauska Brut megismételte tavalyi sikerét, és ezúttal a Sauska Brut Magnum is beállt mellé az aranyérmesek sorába. A Sauska Rosé Brut a tavalyi évhez hasonlóan ezüstérmet kapott.

Mindhárom pezsgő hagyományos módon készül, palackos erjesztéssel és érleléssel.

A tételek különlegessége, hogy kizárólag Tokajban szüretelt szőlőből készültek, valamint, hogy a chardonnay és pinot noir mellett mindhárom házasításban meghatározó az őshonos furmint fajta jelenléte.

A Sauska Brut Magnum egyedisége, hogy a klasszikus pezsgők fejlődése szempontjából a legideálisabb másfél literes palackban érett. Robbanó frissessége és gyümölcsössége ennek köszönhető, finom eleganciája négy éves érlelés eredménye.

A Sauska Brut a zsüri értékelése szerint “energiával teli, roppanóan friss pezsgő, friss gyümölcsösséggel, érett körtével, elegáns, finom, lágy habzással.” A Sauska Rosé Brut “barátságos, könnyű karakterét és komplex gyümölcsösségét” emelte ki értékelésében a zsűri.

– "Rendkívül fontosnak tartom a versenyeken való folyamatos megmérettetést, mert ezek segítenek megérteni, hol tartunk, mik az esélyeink a nemzetközi mezőnyben. Úgy tűnik, Tokaj- Hegyaljának van helye a világ pezsgőtérképén és ez nemcsak nagy büszkeség, de óriási lehetőség is számunkra" – emelte ki Sauska Krisztián, a családi borászat alapító tulajdonosa.

 

 

pezsgő | magyar | siker | Sauska Rosé Brut | Sauska Brut Magnum

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom