A Sauska pezsgői ismét érmekkel tértek haza a pezsgővilágbajnokságról. A 10. Champagne and Sparkling Wine World Championships a világ legrangosabb versenye, amelyre idén csaknem ezer pezsgőt neveztek, a legtöbbet természetesen Franciaországból és Olaszországból.
A Sauska Brut Magnum NV megismételte sikerét és idén is aranyérmet kapott, míg a Sauska Extra Brut 2016 ezüstérmes lett.
– Két érdekes karaktert díjazott tőlünk idén a zsűri. Tudtuk, hogy a Brut Magnumunk mindig tud újat mutatni komplexitásban és eleganciában, ennek titka a non-vintage tételek esetében a reserve bor, melyre kiemelt figyelmet fordítunk – emelte ki Hanusz Ádám borász, a budafoki Sauska Pezsgőpince szakmai vezetője.
Hozzátette: 2016-os extra brut pezsgőjük pedig hatalmas visszaigazolás, elsősorban Tokaj-Hegyalja számára, hiszen ez a pezsgő kizárólag őshonos fajtákból, furmintól és hárslevelűből áll. Az már csak hozzáad szépségéhez, hogy több mint öt évig volt seprőn, gyönyörű, érett tétel.
(Forrás: Sauska)
Champagne and Sparkling Wine World Championships | sauska | pezsgővilágbajnokság | pezsgőEzt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!