A Sauska új borászatához hasonlót még nem láttunk Magyarországon

Lélegzetelállító lesz a pincészet új központja.

A Bord Építész Stúdió áll a Sauska új, rátkai központja mögött. A nagynevű borászat új főhadiszállása egyszerre lesz látogatóközpont és feldolgozóüzem, ami kialakítását tekintve szintézisben van a világelittel. Ilyen dizájnt Ausztráliában, a Napa-völgyben vagy Franciaországban is megsüvegelnének, vagyis mondhatjuk, hogy Tokaj egy olyan színvonalú épületet kap, amit már régóta megérdemelt.

A két, egyenként harminchat méter átmérőjű tál formában a látogatók által bejárható területek, borbíráló és irodatér kapnak helyet, míg a technológiát a földbe süllyesztve alakították ki. Az üzemi területek északi irányból kapcsolódnak a lencsékhez, a funkcionális térszervezés tiszta, logikus: a szőlő az üzem nyugati oldalán érkezik, a kész bor keleten távozik. Az üzem és a látogatói területek jól elkülönülnek, a technológia a vendégek előtt rejtve marad. A két lencseszerű épülettömeg nemcsak megjelenésében, de technikailag is innovációnak számít: kihívás elé állította a tervezőszoftvereket, az építőanyag-gyártó cégeket egyaránt – írta a projektről az Építészfórum.

Mi már alig várjuk, hogy bejárhassuk!

(Fotó: Bord Építész Stúdió)

sauska | dizájn | bord | épület | tokaj

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom