Close
A mindig hiteles úriember, aki stílust árul – Schiffer Miklós-portré

A mindig hiteles úriember, aki stílust árul – Schiffer Miklós-portré

Egy szóval vagy kifejezéssel képtelenség meghatározni a titulusát, de talán egy egész mondattal sem lehet. Csak úgy cikáznak a gondolatok a fejemben, hogy most akkor hogyan mutassam be Schiffer Miklóst. Divatszaktekintély? Stílustanácsadó? Ízlésformáló? Író-újságíró? Óraadó tanár? Kommunikációs szakember? Világpolgár? Urbanista? Művész? Azt hiszem, egy kicsit mindegyik. Ráadásul egyszerre. Terjedelmes beszélgetés a Wallis Motor egyik márkanagykövetével egy olyan cikksorozat keretében, amely az „elsőnek lenni” motívum nyomában jár. Ez ugye sok mindent jelenthet, többek között azt, hogy az illető valami kiemelkedőt, újat és értékeset hozott létre.

Manapság Schiffer Miklós az, akit divattal és stílussal kapcsolatban elsőként idéznek itthon. Hivatkozási alap lett, szavainak súlya, fundamentális ereje van. Mindezt hosszú évek munkájával, jó időben hozott jó döntésekkel és egy piaci rés megtalálásával érte el. Pedig annak idején egészen más irányba tartott az élete.

Az ELTE jogi karának elvégzése után nem állt rá a pályára, hanem a kilencvenes években egy német–magyar cég művészeti igazgatói székébe ült bele. Ezt követően neves külföldi divatmárkák helyét ágyazta meg a magyar piacon, hogy aztán később saját üzletet, márkanevet, és tanácsadócéget alapítson. Az emberek külső megjelenésével kapcsolatos hiányérzetét az ezredforduló után könyvek megírásával töltötte ki: azóta főként divat és stílus témakörében tucatnyi műve jelent meg, melyekben iránymutatással szolgál.

Befolyásos üzletembereket és politikusokat lát el öltözködési intelmekkel, komoly cégeknél tart előadásokat, workshopokat, mi több, néhány vállalatnál ő „iktatta törvénybe” a helyi dresszkódot.

Nem túlzás, hogy az öltözködési kultúra első számú magyarországi szaktekintélyének számít, ha lenne ilyen poszt a minisztériumban, bizonyára az ő neve díszelegne az ajtón.

És persze kifogástalan úriember. Japán vonatokat lehetne hozzá igazítani, mert másodpercre pontosan érkezik a megbeszélt találkozóra. Ahogyan mosolyogva közeledik felém, a nyárias, de szuperelegáns szettjét látva egy pillanatra átvillan az agyamon, hogy biztosan most vezetett haza egy kabriót a francia Riviéráról vagy egy mesés olaszországi tó partjáról. Helyet foglal, kér egy kávét. Elsőként pályafutásának fordulópontjáról kérdezem.

“Megéreztem a rendszerváltás illatát.

Úgy tűnt, hogy rengeteg új lehetőség előtt állok. Előtte mondjuk a jogot éreztem annak… Egyébként furcsa, hogy jogra mentem, mert amúgy disszidálni akartam. Bátor tett volt arra a karra jelentkezni. Nem volt egyszerű bejutni, de másodszorra fölvettek. Az egyetem utolsó harmadában éreztem azt, hogy ez nem én vagyok. Nem szeretem a konfliktusokat, és hát a jog lényegében konfliktuskezelésről szól. A divat viszont folyamatosan érdekelt. Kissé talán naivan és álmodozóan elküldtem a rajzaimat néhány nagy divatcégnek – meglepő módon akadt köztük, amelyik reagált. Elindultam egy versenyen is: az Air France viadalán második vagy harmadik lettem, tehát mondhatjuk, hogy bennem szunnyadt ez.

A rendszerváltás után elkezdtek feljönni a magyar divatcégek. Néhánnyal együttműködésbe fogtam, aztán megtetszett a divat mint kereskedelem – így kerültem a Hugo Bosshoz. Jártam például egy kölni vásáron, ahol én mondtam el az ottaniaknak, hogy létezik magyarországi divatpiac. Később megkerestek, bár igazából a mai napig nem tudom, hogyan találtak rám.”

Hiányposztra leigazolt művész

A Hugo Boss után saját vállalkozást indítva nagynevű külföldi márkákat forgalmazott itthon, majd az ezredfordulótól kezdve könyveket írt, és belevágott a tanácsadói munkába. A jelenből visszanézve ez egy piaci rés sikeres betömésének tűnt.

“Akkoriban valóban az volt. Amit én csinálok, azt szerintem ma sem csinálják annyira sokan. Páran divat- meg stílustanácsadóként aposztrofálják magukat, sokan pedig hirtelen stylistok lettek.

Én azt gondolom, hogy a mi szakmánkat művészetként kellene kezelni, mert egy nagyon fontos személyes hídépítés történik az ügyféllel.

Az nem megy, hogy leülök és annyit mondok: hordjál zöldet!

Ezért is írtam a könyveket, amire nyilvánvalóan hatalmas igény mutatkozott, mert ilyen jellegű kiadványok Európában máshol sem nagyon jelentek meg. Olyan szerzőről nem tudok, aki húsz év alatt tizenkét könyvet írt egymásra épülve a témában.

Akkoriban – a kilencvenes évek végén járunk – egy ismerősömnek volt egy üzleti tanácsadó cége, ott vetődtek fel olyan kérdések, hogy lenne-e valaki, aki összeszedi azokat a dolgokat, amiket tudni érdemes, amiket tudni illik. Az egész az üzleti öltözködésből indult, hiszen mindenkit az érdekelt.”

Ahogyan a szülő sem tud kedvencet választani a gyerekei, vagy a zeneszerző a megkomponált művei közül, úgy Schiffer Miklós is csak vakargatta a fejét, amikor azt kértem tőle, nevezze meg a legfontosabb, legnagyobb hatást kiváltó könyvét. Egyáltalán nem túlzó vagy nagyot mondó jelzők ezek, ugyanis valamennyi szerzeménye hiánypótlónak mondható.

“A viselkedéssel foglalkozó rendkívül sikeres lett. Ezt dühből írtam. Annyira elegem lett a bunkóságból, hogy írtam egy könyvet, ami nem konzervatív. A viselkedési szokásaink alakulnak, formálódnak, mint ahogyan körülöttünk minden, de azért vannak bizonyos alapok. Köszönünk, elnézést kérünk, és én még mindig hiszem, hogy előre engedünk egy nőt” – mondja, amivel nehéz nem egyet érteni.

A siker titka

Állítása szerint az adott pillanatban mindegyik kelendő volt, és megjelenésekor komoly hatást gyakorolt. A 2015-ös Schiffer-stílus / Férfi és Schiffer-stílus / köteteit emeli ki, kiegészítve a nemrégiben kiadott Színes könyv nőknek/férfiaknak című könyvével.

“Nagyszerű érzés, hogy én vagyok a leggyakrabban emlegetett vagy megszólaltatott ember a témában, de nyilván tíz év múlva majd jönnek újak. Nekem ezzel semmi bajom nincs.”

Ennél a pillanatnál érkezik a triviális kérdés: mi kellett mindehhez? Mivel tudta lenyomni a konkurenciát?

“Nagyon egyszerű. Következetességgel. Megyek egy úton, és nem térek le róla soha annyira, hogy az már ne tegyen hitelessé.

Ha valaki a hitelességben hisz és ezt képviseli, akkor önmagának is ilyennek kell lennie. Például most jöttem meg egy egyhetes olaszországi nyaralásból, ahová vittem magammal zakót. Szeretek úgy elmenni egy szép étterembe, hogy van rajtam zakó. Erre általában megkérdezik: és nem volt meleg? Mondom, nem, mert pamutból készült darab és béleletlen. Száz évvel ezelőtti nyarakon is előfordultak kánikulai napok, akkor a nagypapáink mellényes öltönyben mentek dolgozni a gyárba, aztán átöltöztek. Más világ volt, de nem gondolnám, hogy azt a más világot kopírozni kellene, vagy ragaszkodni hozzá, hiszen az porossá tesz. Honoré de Balzac mondta, hogy

aki nem fogadja el a jelen változásait, az lemarad a lényegről.

Nagyon fontos dolognak tartom.

Ettől függetlenül nem gondolom, hogy nekem sztreccs melegítőnadrágban, meg lime cipőben kellene megjelennem, mert most éppen ez a divat.

Én hiszek a csinos nőkben és a férfias férfiakban.

Minden könyvemben ezt reprezentálom. A klasszikus út a jó út, ebben hiszek. Így élek, így gondolkozom, ilyenek a barátaim, ebben a közegben érzem jól magam. És a következetességet képviselem.”

Feliratos magyarok

Ha már öltözködés, Schiffer Miklós mostanság azt figyelte meg, hogy a mai napig vannak bizonyos oldalak, amik beleragadtak a régibe. Szerinte az a fajta üzleti öltözködési kódrendszer, ami akkortájt jellemző volt, mára igencsak átalakult.

“Az öltönyös, inges, arany mandzsettagombos menedzser Londonban és Milánóban még elcsíphető, de Budapesten már kis túlzással annak örülünk, ha valaki nem bermudában jön tárgyalni. Nincs baj a bermudával, csak tudni kell a helyét.”

Metsző kritika, amiből akár azt a konklúziót is le lehetne vonni, hogy a magyar férfiak valamit rosszul csinálnak. De nem.

“Tíz évvel ezelőtt erre csípőből azt mondtam volna, hogy nem jól öltözködnek, és tessék inkább megnézni mondjuk az olaszokat! Na, most ez megváltozott.

A magyar férfiaknak jót tett, hogy lelazult a világ.

Nekünk a casual bejön, szeretjük. Nyilvánvalóan azért vannak dolgok, amiktől kiráz a hideg, és most nem a rövid ujjú ingre célzok, de amikor meglátom az utcán a háromnegyedes pamutgatyókat férfiakon, megfejelve a flipflop papucsban csoszogással, attól kiborulok. Papucsban nem lehet szépen menni. Alkalmatlan rá, mert nem úgy emelem a lábam. Aztán a szétmosott ruhák. A trotyi pólók. A keki színek…Elfáradtak. De amúgy ma már látni ilyet Olaszországban is. Apropó Itália: nincs olyan, hogy magyar férfi, meg olasz férfi. Van Ferenc, meg Giampaolo. Egy-egy személy. A világ nagyon sokat lazult.

Amikor egy országon belüli öltözködésről beszélünk, akkor hatalmas különbségeket fedezhetünk fel. Nézzük meg Magyarországot: más a helyzet Budapesten, a vidéki nagyvárosokban, a kisebb városokban, és a falvakban. A magyar társadalomban – és az oroszokat leszámítva a volt szocialista országokban – nincs az öltözködésnek olyan kódrendszere és társadalmi súlya, mint mondjuk Olaszországban, ahol minden férfi tudja, hogy például hiába van egy nyári esküvőn harmincöt fok, hiába tűz a nap, akkor is felveszi az inget, a sötét öltönyt, köt hozzá nyakkendőt, és fényesre pucolja a cipőjét.

Ehelyett nálunk felbukkant egy olyan réteg, melynek tagjait a brandekkel azonosítják. Gucci, Balenciaga, Balmain. Vásárol egy fekete pólót fehér felirattal négyszáz euróért, és akkor meg van róla győződve, hogy minden oké, de ha lát kétszáz euróért egy nagyon jó inget, azt drágának tartja, mert nincs rajta felirat.

Kicsit feliratosak lettünk.”

Arra a kérdésre, hogy van-e összefüggés a stílus és a siker között, nem várt válasz érkezik.

“Szeretném, ha összefüggne, de nem nagyon. Tőlünk nyugatra inkább. Keleten az oroszok kivételével kevésbé jellemző, mi pedig benne ragadtunk ebben a vákuumban. Érdemes megnézni a leggazdagabb magyarok listáját, és hogy hányan néznek ki közülük annak, akik. Gattyán György és Csányi Sándor jó példa. Utóbbi mindig korrekt, elegáns, jól öltözött, semmi túlzás.”

Tévutakon

“Én nem divattal foglalkozom, hanem az üzletbeni stílust árulom. Nagyon nagy differencia. Ahogy Giorgio Armani mondta,

a divat és a stílus között a minőség a különbség.

Ez nem a ruha minőségére utal, hanem arra, hogy van mögötte gondolat. Akkor van stílusod, ha valamilyen üzenetet fejezel ki a ruháddal. Ha csak fölveszed, jó esetben divatos vagy, rosszabb esetben nem vagy az, legrosszabb esetben meg divatáldozat lettél. Utóbbi azt jelenti, hogy ha valaki azt látja, hogy valami színes, nagy és drága, akkor azt gondolja, biztos jó lehet. Tévúton jár. Attól, hogy valamin van egy jelzés, egy logó, egy felirat, még nem biztos, hogy megfelelő. Ilyen könnyed, szabatos világot élünk, amiben az ember csinál, amit akar, azt vesz fel, ami neki tetszik, nem érdeklik az ezzel kapcsolatos társadalmi elvárások, szokások. Na jó, színházba azért csak fölvenne egy zakót – gondolhatja. De miért lenne muszáj? Meleg van.”

Az imádott munka

Isteni szakmának tartja, amit csinál. Sokféleképpen jutnak el hozzá az emberek: van, aki azért, mert érdekli, aztán akad olyan, akit a cégétől küldenek, vagy ajándékba kapta a tanácsadást a feleségétől/férjétől. Legnagyobb élménynek azt tartja, amikor egy negatív rezgésekkel érkező ügyfelet – hiszen neki ne mondja meg senki, hogyan öltözzön! – úgymond átfordít, és stílusfüggő válik belőle. Azt mondja, kicsit olyan, mint a művészet. Olyankor „megkomponál egy képet.”

“Azokat a kijelentéseket, megmondóembereket ellenben nem szeretem, akik a kinézetük miatt bántanak másokat. Nyilván van a trehányságnak vagy az oda nem figyelésnek egy foka, amit az ember megjegyez, de emiatt nem szokás leszólni valakit. Azt kell elfogadni – és tudom, hogy nehéz –, hogy az egyik embert a bélyegek tartják lázban, a másik egy festményért, a harmadik egy vacsoráért, a negyedik egy autóért van oda, az ötödik pedig azért, hogy jól öltözködjön. Aki jól öltözködik, az úgy véli, hogy mindenki másnak is így kellene, mint ahogyan a borszakértő is azt hiszi, mindent értünk, amiről beszél, holott valójában a negyedét sem. A ruha egy ilyen játékszer, csak köznapibb.”

Egyszemélyes hadsereg

Pályafutása legkritikusabb pillanatának a Hugo Bosstól való elválását tartja. Alapesetben igyekszik az összes problémát – legyen az üzleti vagy magánjellegű – eltüntetni az életéből; megéli, két napig dühöng miatta, aztán úgy van vele, mindenki menjen a maga útjára. Rájött, hogy semmi értelmet mások hülyeségei miatt stresszelnie magát. Visszatekintve az eddigi életére, nem tudott olyan sorsfordító pillanatot megjelölni, amit utólag másként oldana meg.

“Afféle one man show vagyok.

Nem nagyon szeretem a nagy szervezeteket, nem riportolok, nem vagyok egy ilyen multiban jól mozgó ember. De hogy milyen velem együtt dolgozni, arra az egyik kolléganőm lehet jó a példa, aki harminc éve dolgozik velem.”

Melegítő helyett következetesség

A járvány hozadékaként bő másfél éve velünk tartó mackónadrágos időszakban is hű maradt a következetességhez.

“Úgy éltem meg, hogy minden nap felöltöztem. Otthon is. Persze nem szmokingban vagy öltönyben parádéztam, de mindennap felvettem egy inget és egy farmernadrágot. Nem érzem úgy, hogy elindul a nap, ha nem öltözök fel. Nekem ez fontos.

Érdekes, mert amikor meg hazaérek, leveszem, ami rajtam van. Nem vagyok abban, amiben az utcán voltam. Akadnak kedvenc otthoni farmereim, pamutnadrágjaim, azokat viselem. Félreértés ne essék, nem vagyok a melegítő ellen, de úgy gondolom, ha valaki bejelentkezik egy videókonferenciára, akkor nem azért nem mos fogat, mert tökmindegy, hanem azért mos, mert elkezdődött a nap, és legalább vízzel megigazítja a haját. Én hiszem azt, hogy ez a kultúránk része, de nem ítélem el azt, aki nem gondolja így.

Azt se szeretem, amikor leül velem szemben egy borász, és elmondja, hogy aki nem az ő borát issza, az egy balfék, közben meg ki van kopva a nyakán az ing. Ezeket a fajta diktátumokat nem kedvelem, és én sem gondolom, hogy diktálnom kéne bizonyos dolgokat, de szeretem, ha kinyitok valamit az emberek fejében.”

A divatvilág egyik ikonikus alakja, Karl Lagerfeld egyszer azt mondta:

“A melegítő a vereség jele. Elvesztetted az uralmat az életed felett, így vettél egy melegítőt magadnak.”

Schiffer Miklós egyetért vele.

“Az a férfi, aki melegítőt hord, elvesztette a kontrollt az élete felett. Ezt azonban értelmezni kell. Aki az utcán melegítőben jár, az valóban elvesztette. Amúgy Lagerfeld adta át az egyik legjobb módon a divat fogalmát. »Divat az, hogy megtanuld szeretni azt, amit tegnap gyűlöltél, majd gyűlölni azt, amit tegnap még szerettél.«”

Elköszönés a nyakkendőtől

A járvány szerinte alapjaiban változtatja meg az öltözködésünket. Vagy lényegében már meg is tette. Előtérbe kerül a kényelem, a könnyedség, a lazaság, és egyáltalán a home office-szal megérkezik a business look átalakulása.

“Nemrég tartottam nagyelőadást egy ismert magyar cég vezérkarának, utána pedig a személyes konzultációk következtek. A legkomolyabb módosulás a nyakkendőt érintette. Eltűnt. A vállalat egyik főembere azt mondta, azért hordja, hogy emlékeztesse a többieket, hogy majd nekik is viselniük kell. Érzésem szerint nemcsak az üzleti életben, hanem a társasági eseményeken is eltekintünk tőle, főleg a tavasz-nyári időszakban.

Ősszel-télen visszatér, mert akkor nem zavarja annyira az embereket a zártság. A nyakkendő egy kivétel lesz az általánosból. Eddig általános volt, hogy nyakkendőt hordunk, most ritka kivétel. Amennyiben hiszünk abban, hogy a divat forog, akkor, ahogyan elment, úgy vissza is jön. Itt van helyette a díszzsebkendő. Volt persze eddig is, csak most nagyobb hangsúlyt kap, mert akik nem hordták nyakkendőhöz, most nyakkendő helyett viselik. Visszajött a divatba az a módi, hogy a férfiak hosszasan összehajtják díszzsebkendőt és a nyakukba csomózzák. Franciás, csibészes. Olaszországban én is ilyen módon hordtam, ott senki nem nézett meg.

Ha itthon felvenném, biztos mondanák rám, hogy na, ez meg van bolondulva. Vannak olyan dolgok, amiket az ember szelektál. Tudja, hogy ezt a kiegészítőt Londonban fogja felvenni, egy másikat Olaszországban, egy harmadikat itthon. Az itthoni egyébként nem rosszabb vagy jobb, mint a többi, hanem más. Érzek még ezzel kapcsolatban amolyan centrál-európai szürkeséget. Nehezen toleráljuk a bármifajta másságot, legyen az nemi, szokásbéli vagy kinézetbeli.”

Amikor Armani öltönyt dedikált

Számos nagy névvel került kapcsolatba pályafutása során.

“Találkoztam sokakkal, Yves Saint Laurent-nal, Gianfranco Ferrével, Giorgio Armanival, Tom Forddal például, Nino Ceruttival pedig együtt vacsoráztam. Armani nehezen megközelíthető, idős, zárkózott ember. Van egy szűk baráti köre, velük mozog. 2004-ben küldtem neki egy könyvet a születésnapjára. Válaszként a pr-osztályától azt kaptam, hogy Armani úr nemsokára Budapestre érkezik és találkozhatok vele. Sophia Loren fiának esküvőjére jött. Kaptam egy lehetőséget, de nem akartam egy papírt az orra alá dugni, úgyhogy megkértem, írja alá az – Armani – öltönyömön a fehér címkét. Kérdezte is, hogy mit fogok csinálni, ha kitisztítom? Kiveszem a címkét, mondtam. Amúgy zseniális figura, bár már nincs akkora hatása a divatra, mint húsz-harminc éve. Az volt az ő csúcsidőszaka.”

Zenék, albumok, színek

Egy művész vagy alkotó életében kardinális kérdés az inspiráció, pláne akkor, ha valaki évtizedeket tölt el a szakmájában. Nem könnyű folyton megújulni, és talán még nehezebb elkerülni a kiégést.

“Leginkább a zenéből, és a könyvekből merítek.

Nagyon sok művészeti könyvem van, illetve hetven divatalbumot őrzök a nagyoktól. Aztán ne felejtsük el az egyik legfontosabbat: a színeket. A színektől az embernek energiái lesznek – a legtöbbet a kék adja. Az egyik közülük elvesz, de az nem igaz, hogy mindenkitől. Mindenkinek meg kell találnia, a saját színét. A legjobb példa erre a fekete. Van egy csomó ember, akinek nagyon jó a fekete, amiről amúgy sokan azt hiszik, hogy nem lehet vele hibázni. Dehogynem lehet. Nekem például nem áll jól, elfáraszt.”

Olaszország

Ami viszont nem fárasztja el, hanem éppen ellenkezőleg, csordultig tölti energiával, az Olaszország. Az északi felét kedveli, a Firenzétől fölfelé található vidékeket, Vicenzát, Mantovát, Milánót, a Garda- és a Comói-tavat.

“Arrafelé van az életnek egy olyan szaga, ami máshol nincs. Szeretem, hogy a jachttulajdonos és a triciklis fagylaltárus ugyanannál a pultnál issza a kávéját. Kezdetben a lazaság és a nemtörődömség mondjuk nem tetszett Itáliában, de meg lehet szeretni azt is.”

Ha választania kellene egy autót egy klasszikus, dolce vitás tripre, akkor egy BMW kabrió pedálját nyomná az olasz utakon.

“Kedvelem, mert következetesen tartja azt, amit képvisel. Volt egy régi 640-esem, azzal kezdtem, szerintem ez a legszebb BMW-k egyike. A mai napig gyönyörűnek tartom, gondoltam is rá, hogy veszek egy használtat. De vezettem 5-öst, X6-ost, X5-öst, majd jött a hibrid. Nagy hibrides vagyok, most 3-as hibriddel járok.”

Nagykövet

Fennállása során a Wallis Motor mindig is a tökéletességre törekedett, ezért nem meglepő, hogy olyan egyéniségeket választott márkanagykövetének, akiknek a DNS-be van kódolva, hogy a legmagasabb szinten teljesítsenek.

Akad közöttük étteremtulajdonos, motorversenyző, színész, stílusguru, séf, Grand Slam-győztes, és még sorolhatnánk. Sok mindenben különböznek egymástól, de mindannyian újítók, értékhordozók, és saját területükön mindannyian kiemelkedőt nyújtanak.

A tehetségük, a hozzáállásuk, az életükben elért győzelmeik olyan történetek, amelyekből egyszerre lehet tanulni és erőt meríteni. Olyan elismerésre méltó sztorik ezek, amelyek jobb teljesítményre inspirálnak minket, arra, hogy értéket teremtsünk, hogy valamiben a legjobbak akarjunk lenni, és mindezt magabiztosan, stílusosan és sportos lendülettel tegyük.

(Fotó: Hartyányi Norbert)

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Wallis Motor.

FOLYTASD EZZEL
Limitált kiadású, elegáns és karakteres szemüvegkeretet alkotott Schiffer Miklós és a Tipton
Ősszel a divat és a dizájn fővárosává változik Budapest
Rendeld meg a Roadster magazin 5. számát!
Mi jobb, mint egy 170 oldalas Roadster magazin? Hát egy 220 oldalas Roadster magazin! Igen, a 2021-es nyári számunkra jelentősen megnöveltük a terjedelmünket, hogy még több kalandot, utazást és inspirációt élhessünk át közösen. A méret azonban nem minden, arra is figyeltünk, hogy ismét a lehető legjobbat kínáljuk olvasóinknak. A tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom