Egy hollywoodi filmsztár Ukrajnában maradt dokumentumfilmet forgatni

Az Oscar-díjas színész csütörtökön az ukrán kormány sajtóértekezletén tűnt fel Kijevben.

A Vice Studios produkciós vállalat megerősítette, hogy Sean Penn „az orosz katonai invázióról” forgat. A dokumentumfilm a Vice Studios, a Vice World News és az Endeavor Content közös produkciója – írta meg a Variety.com.

Penn legutóbb 2021 novemberében volt Ukrajnában, hogy előkészítse a dokumentumfilmet. Akkor ukrán katonai egységeknél is járt.

A Newsweek beszámolója szerint mióta a héten Penn Ukrajnába érkezett, meglátogatta az elnöki hivatalt, és beszélt Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettessel, valamint helyi újságírókkal és az ukrán hadsereg tagjaival. Az elnöki hivatal az ukrán nagykövetségen keresztül közleményt adott ki, amelyben elismerően szólt az Oscar-díjas színész-rendezőről.

„A rendező kifejezetten azért érkezett Kijevbe, hogy megörökítse mindazokat az eseményeket, amelyek jelenleg Ukrajnában történnek, és hogy elmondja a világnak az igazságot az országunk elleni orosz invázióról” – írták a közleményben. „Sean Penn azok közé tartozik, akik ma Ukrajnát támogatják Ukrajnában. Hazánk hálás bátorságáért és őszinteségéért”.

Penn az elmúlt években számos háborúellenes és humanitárius akcióban vett részt. Citizen Penn című dokumentumfilmjében arról számolt be, hogyan hozta létre a 2010-es haiti földrengés után a Community Organized Relief Effort (CORE) nonprofit segélyszervezetet. A CORE a koronavírus-elleni küzdelemből is kivette a részét: a tesztelésben és az oltásban segédkezett országszerte.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

háború | filmsztár | forgatás | kijev | dokumentumfilm

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom