Shakespeare szülővárosa Nagy-Britannia egyik legromantikusabb karácsonyi úti célja

A Warwickshire-ben található Stratford-upon-Avonben az év bármely szakában romantikus kirándulást tehetünk, de macskaköves utcái és ünnepi díszítései miatt adventkor igazi karácsonyi paradicsommá változik.

A Londontól 133 kilométerre található várost a Time Out magazin idén a legjobb brit karácsonyi helyszínek közé választotta.

Az egyik ünnepi program a december elején induló sötétedés utáni túra, ahol gyertyafényben fedezhetjük fel Shakespeare szülőházát.

Shakespeare szülőháza

Olyannak láthatjuk a várost, amilyen az a 16. század végén lehetett, a hosszú séta után pedig forralt almabort és almalevet ihatunk a tradicionális angol karácsonyi sütemény, az eredetileg darált hússal is, ma már leginkább csak aszalt gyümölcsökkel töltött mince pie mellé.

A viktoriánus karácsonyi vásár múltba visszarepítő ünnepi látványosság, amelyen több mint háromszáz standot találunk. A kereskedők korhű ruhákba öltöznek, így tényleg időutazást tehetünk a több száv évvel ezelőtti karácsonyokhoz.

Felülhetünk a körhintára, találkozhatunk utcai mutatványosokkal, és ott lesz a Télapó is, hogy rénszarvasaival együtt üdvözölje a látogatókat.

Viszont ha ott akarunk lenni, igyekeznünk kell, mert a vásár csak négy napig tart, december 7-től december 10-ig tart, viszont Stratford Upon Avon több utcáján, a Waterside-on, a Bridge, a Henley, a High és a Meer Streeten is átível. Az ünnepi program megkoronázásaként érdemes jegyet vennünk a Royal Shakespeare Theatre-be, hogy megnézzünk egy karácsonyi előadást.

Ez a csendes partvidék a britek egyik kedvenc belföldi úti célja, ez a kevéssé ismert karácsonyi vásár pedig Európa egyik legszebbje.

(Forrás: Express, képek: Getty Images, Unsplash)

Nagy-Britannia | karácsony | karácsonyi | stratford-upon-avon | william shakespeare

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom