Ahol Victoria Beckham és a nyúlmáj fasírt is otthonra lelhet – Société Budapest

Egy szóban képtelenség definiálni mindazt, amire a Société készül, talán egy egész mondattal sem lehet. Azért megpróbáljuk megrajzolni a Sas utcai projektet: egy olyan inspiratív kortárs közösségi teret képzeljünk el, amely Berlinben vagy Londonban is működhetne, méghozzá egy történelmi jelentőségű épületben, ahol az alkotók saját köreikben mozoghatnak, a vendégek pedig érezhetik, hogy a kortárs művészet velük van, nekik is szól.

Nem kell megijedni: a kortárs művészetet illetően nem száraz, szakmai dolgokat pakolnak elénk, és nem csupán annyi a tervük, hogy a Sas utcában kiállítják az underground világból előmászó képzőművészek olykor nehezen emészthető világát, hanem mindenki számára elérhetővé próbálják tenni a kortárs művészet valamennyi ágát a divattól kezdve a zenén át a gasztronómiáig.

A Société küldetésként tekint rá, hogy szó szerint is ízelítőt adjon a közép-európai kultúrából és életérzésből, felkutassa a régió kiemelt tehetségeit, akik képesek cáfolni az emberek fejében a „kelet”-ről megmaradt sztereotípiákat.

Az ötlet a Bátor Tábor Alapítvány egyik fő támogatójaként megismert Varga Zoltán fejéből pattant ki, aki főként a kortárs divat és művészet irányából elindulva rájött, hogy nem igazán létezik Budapesten olyan platform, amely lehetőséget kínál a fiatal generáció kreativitásának és tehetségek kibontakozásának, valamint potenciális rendezvényekkel, kiterjedt kapcsolati hálóval támogatná őket. A Société-misszió egyik célja, hogy a kreatív emberek egymásra is hatással legyenek, a 2018 tavaszára elkészülő házban pedig sokszínű és változatos kulturális élettel fogadja majd a látogatót.

Az épülethálótól a megörökített budapesti pillanatig

A bevezető kampányként indult Inspired by Société keretében felkért művészek a saját víziójuk szerint valósították meg ötleteiket, alkotásaikon keresztül sugallták, hogyan hatnak egymásra a képzőművészek, és mire inspirálja őket a kezdeményezés. Ha valaki a közelmúltban Budapest belvárosában sétálgatott, láthatta a Bazilika szomszédságában épülő Société Budapest épületén díszelgő száz négyzetméteres, különleges épülethálót, melyet Pápay Fanny és Hencz Péter konstruált. Valló Berta illusztrátor is saját vízióját adta a Société kezdeményezéséhez: BP című grafikáján egy tipikus budapesti pillanatot örökített meg. A szakmáját tekintve festőként munkálkodó Nemes Márton pedig kimozdult a komfortzónájából, és egy olyan installációt hozott létre, amely újraértelmezi a tér és a fény viszonyát.

A mai kor művésze a kreációin keresztül megmutatja, hogy te mit érzel, de a mai kor művésze nem csupán l’art pour l’art dolgozik. Reagál az igényekre és sokkal inkább piacorientáltabban szorgoskodik. A Société klubeseményekkel, interaktív kiállításokkal, divatbemutatókkal és a területükön kiemelkedő szakértők workshopjain biztosít inspirációt a legtehetségesebb jelölteknek.

A Société előremegy az interakcióban, és nem megalkot egy teret, ahol kiállítja például az aktuális feltörekvő fényképész fotográfiáit, hanem oda viszi a műalkotásokat, ahol a vendég van.

Budapesten ritkán látott világmárkák jönnek

A régióban nincs igazán tere a kortárs művészet egyik leginkább befogadható ágának tartott divat iránt érdeklődők edukációjának. Lengyelországban csak álmodoznak az ottani tervezők a nálunk évről évre egyre nagyobb érdeklődést kiváltó Fashion Weekről, holott hatalmas igény lenne egy ilyen jellegű grandiózus eseményre.

A Société indított egy Fashion Accelerator névre keresztelt programot, melyre azok a dizájnerek pályázhatnak, akik rendelkeznek saját stúdióval és legalább minimális mértékű piaccal, illetve kis példányszámban már termelékenyek. Ha a tervezőnek sikerült átjutnia a rostán, a továbbiakban nem anyagi jellegű támogatásra számíthat, hanem rendezvényeken és sajtómegjelenéseken keresztül publicitást kap, továbbá a már említett szakma nagyjai által gründolt workshopokon lehetősége nyílik kapcsolatokat építeni.

A divatszcénához kapcsolódó Société-projekt egyik része egy ideje élesben tesztelhető. November 24-én megnyitott a kortárs divat új otthonaként aposztrofálható Société.démo Store. A szintén a Sas utcában, ideiglenesen berendezett pop-up store-ban Magyarországon elsőként olyan kortárs divatmárkák közül lehet válogatni, mint a Chylak, Frame Denim, Ganni, G.Kero, Le Petit Trou, illetve a Société Fashion Accelarator Programban résztvevő Grandpa és Kata Szegedi, aki a Démo Store és a gasztrocsapat személyzetének egyenruháit megalkotta.

A kollekció hamarosan Victoria Beckham, Mother of Pearl és 3.1 Phillip Lim darabokkal is kiegészül, tehát itthon nehezen beszerezhető márkákat hoznak el Budapestre, hogy alternatívát nyújtsanak azoknak, akik a normál öltözéküket feldobva elmozdulnának az individuálisabb, elegáns vonal felé.

A Hold utcában már kóstolhatóak a régió ízei

Egy gasztronómiai élmény akkor lehet igazán teljes, ha a kifogástalan ételek mellé betársul a hely hangulata, és a kiszolgálás minősége is a csúcsot ostromolja. A Société konyhája újragondolja a régió hagyományos ízeit és a 21. századi értékekre szabva teszi a vendég tányérjára az ebédet vagy a vacsorát.

Bevett szokás, hogy egy étterem megnyitását megelőzően néhány hétre vagy hónapra bezárkóznak a séfek ízeket tesztelgetni – valami hasonló zajlik most műhelymunka címén a Hold utcai piacon. A belvárosi piac jól ismert színes és igényes gasztronómiai felhozataláról, ezért itt rendezte be a Société gasztrocsapata átmeneti otthonát, ahol naponta bemutatja várható ízvilágát.

A teamet a Mák és a Márga bisztróból megismert Deli János irányítja, de a folyamatokra erős befolyással bír a szaktanácsadóként dolgozó Csapody Balázs is, továbbá érkeztek kreatív séfek fine dining-vonalról, hogy kis trükköket és frappáns megoldásokat csempésszenek az ételekbe. A piac nyitvatartásához igazodó helyen tehát már kóstolhatóak a Société-fogások: szombatonként klasszikus reggelikre lehet érkezni, de alkalmanként brunchot is tartanak, a menüt illetően pedig heti-kétheti vetésforgóban kétféle előétel és négyféle főétel cserélődik.

A régióban könnyedén beszerezhető tradicionális alapanyagokból építkezve készítik az ételeket, legyen az akár olyan izgalmas variáns, mint a nyúlmáj fasírt vadassal és dödöllével, a kacsatepertő, a borjúláb, a kacsazúza vagy a véreshurkás rétes.

A költözést követően a környezet feljebb lép az exkluzív tartományba, hiszen a vendéget művészeti alkotások veszik majd körül a házban, ahol az Á la carte és a fine dining szekció szétválása is megtörténik. Egy pici kikacsintással a kávékultúrából is merítenek egy nagyot: nem csak európai különlegességeket lehet kortyolgatni, hanem messzebbről is érkeznek izgalmas kávéköltemények, melyek az igazi barista művészettől indulva a nagyobb láncok világát is lefedik.

Ez (lesz) az a ház

A bizonyos szépülés alatt álló, jövő tavaszra elkészülő Société-ház a Sas utca 15.-ben található. Egy műemléki épület ez, melynek impozáns részeihez nem nyúltak az átalakítás során, a fent maradt alapokat, úgymint a márványlépcsőt vagy a belső főoszlopot tiszteletben tartották, egyéb elemeket viszont a kortárs divatnak megfelelően újrahúztak. A házat nem egy klasszikus kiállítótérként kell elképzelni, hanem egy étteremmel, bárral, bérelhető fotóstúdióval és különböző kisebb-nagyobb rendezvények lebonyolítására alkalmas különteremmel kiegészült hatalmas találkozóhelyként, ahol természetesen installációkat és képzőművészeti alkotásokat is láthatunk.

A Société nem szeretné átstrukturálni a térképet, nem akarja leigázni a régiót, ellenben megpróbál felrajzolni egy olyan gócpontot, amely eddig még nem létezett. Ha sikerül megteremtenie ezt a szoftedukációs irányvonalat, máris sikeresnek mondható a kezdeményezés.

Ez is érdekelhet:

Ez az a budai hely, ahol a közösség győzelmet arat minden felett, ami virtuális

Karinthy és Nádas. Kukorelly és Móricz. Parti Nagy és Kosztolányi. A Hadik Irodalmi Szalon lyukat robbant a téridőn, és úgy hozza össze a múlt és jelen nagyjait, hogy egyszerre marad releváns és sikeres. Kifaggattuk az alapítókat.

divat | budapest | sas utca | dizájn | gasztronómia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom