Close
Sofőr állás – kedvező kilátások a volán mögött

Sofőr állás – kedvező kilátások a volán mögött

Rutin vagy képzettség?

Egy virágzó karrier sok helyen elindulhat és számos különféle irányba tarthat. Az állások kínálata folyamatos lehetőségeket tartogat és leginkább rajtunk múlik, hogy melyikkel kívánunk élni. Kedvező opció lehet például a sofőr ülésből építgetni a jövőnket.

KÉP 1 – A sofőr állás betöltése után időnk nagy részét az úton töltjük majd

A munkakeresés során sokszor merül fel problémaként, hogy a hirdető cégek nem elsősorban végzettség, hanem tapasztalat alapján választják ki az új munkaerőt. Ez bizonyos pozíciók esetén természetesen nem meglepő, hiszen sokszor tényleges követelmény a korábban megszerzett rutin az adott feladatkörben. De bizonyára sokan találkoztak már a jól ismert ördögi körrel is. E szerint már egy kezdő pozíció is tapasztalatot követel, de ezen elvárás miatt a tapasztalat megszerzése is nehézkes. Más helyzetekben pedig a végzettség ténylegesen elhanyagolható szempont, bizonyos mértékű gyakorlat ugyanakkor nélkülözhetetlen.

Egy sofőr állás esetén például senki nem fogja számonkérni rajtunk, hogy nem rendelkezünk felsőfokú végzettséggel. A vezetési rutin viszont a legtöbb esetben alapkövetelmény. Ez persze nem véletlen, hiszen, ha minden munkanapot az utakon töltünk nem árt, ha a legtöbb közlekedési szituáció már nem okoz számunkra meglepetést. Mindennel együtt egy sofőr állás mégis kiváló karrierlehetőség, hiszen minimális bemeneti követelményekkel egészen szép karrierívet futhatunk be a volán mögött. A megfelelő szorgalommal és munkabírással a szélvédő mögötti kilátások is jóval szebbek lehetnek.

Négykerekű álláslehetőségek

Egy sofőr állás önmagában rengeteg dolgot jelenthet. Ami biztos, hogy négy keréken töltjük majd munkaidőnk zömét, a világot pedig a szélvédőn keresztül látjuk majd. Tehetjük ezt személyautótól a kamionig szinte bármilyen méretű gépjárműben, feltéve persze ha rendelkezünk a megfelelő kategóriájú jogosítvánnyal. Ezzel pedig el is érkeztünk a sofőr állások betöltésének legfontosabb feltételéhez: a jogosítványhoz. A megfelelő vonatkozó engedélyek nélkül ugyanis értelemszerűen nemhogy munkába, de még a sarki közértbe sem mehetünk autóval.

Ha ez megvan, következhet a vezetési tapasztalat. A legtöbb sofőr állás megkövetel némi rutint, hiszen az úton töltött mindennapok során a sofőröknek minden helyzetben fel kell találniuk magukat. Ezek mellé nem árt, ha társul némi tájékozódási képesség, monotonitástűrés és teherbírás is. Ez utóbbi kettőre persze sofőr állástól függően kisebb-nagyobb mértékben lesz szükség, de mindenképpen legyünk vele tisztában, hogy a volán mögötti élet sem egy műszak időtartamáig tartó lazítással egyenlő. Ha ezek után is érzünk magunkban ambíciót, lássuk, hogy milyen elérhető sofőr állás lehet számunkra a legkedvezőbb.

KÉP 2 – A különböző futár állások népszerű opciót jelentenek

Futárok, sofőrök és más munkakörök

Egy sofőr állás esetén teljesen tiszta, hogy mi a fő feladatunk, ám a lehetséges munkakörök tárháza meglehetősen nagy. Ha ilyen jellegű munkát választunk, a legtöbb ember fejében felmerülő első lehetőség a hivatásos sofőrködés. Ez jelenthet közúti árufuvarozást, taxizást, buszvezetést és még sorolhatnánk. A fentebb említett munkába állási feltételek mellé ezek esetén azonban még egy dolog társul, a PÁV, vagyis Pályaalkalmassági Vizsgálat. Ennek megléte nélkül az ilyen jellegű munkakörök nem tölthetők be és bizonyos kizáró feltételek már akár egy előzetes orvosi ellenőrzésen is felmerülhetnek.

Kétségbe esni persze akkor sem kell, ha valakiről kiderül, hogy a hivatásos sofőri feladatokra sajnos nem alkalmas. Napjainkban egyre népszerűbbek a B-kategóriás jogosítvánnyal is végezhető sofőr állások. Erre jó lehetőséget jelent a csomag- vagy ételfutár munkakör, mely változatos és jól fizető munkakört jelent. Bár nem árt hozzá a teherbírás, a futár állások kiváló karrierlehetőségeket tartogatnak. Arról nem is beszélve, hogy a megfelelő rutin birtokában akár saját vállalkozás elindításában is gondolkozhatunk.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Kanapék vásárlása innovatív módon

Melyik bőröndöt válasszam? Méret, szín és anyag

Rendeld meg a Roadster magazin 8. számát!
Friss, 200 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas melléklettel egészítettük ki, amelyben 33 kihagyhatatlan hazai élményt ajánlunk a nyárra. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom