Close
Sózás helyett savanyított szőlőhéj segíthet a csúszós utakon

Sózás helyett savanyított szőlőhéj segíthet a csúszós utakon

Csak Amerikában, körülbelül 27 millió tonna sót használnak el a téli utak járhatóbbá tétele miatt. Ez terhelő  a környezetnek, az autók sem szeretik, és az állatok mancsai sincsenek biztonságban. A Washington State University kutatói most egy olyan módszeren dolgoznak, ami hatékonyabb és környezettudatosabb, mint a sózás. Cukorrépa-, szőlő- és almahulladékkal oldanák meg a csúszós utak problematikáját. 

Miért káros az utak sózása? Amellett, hogy egyértelműen rongálja az utakat, a talajvízbe, tavakba, forrásokba is bekerül, ezzel pedig teljesen felforgatja az élővilág ritmusát. Városi környezetben károsíthatja az épített örökséget, ugyanúgy káros az autógumikra, nem beszélve a háziállatokról. A Washington State University kutatói azonban egy hatékony és jóval zöldebb megoldást találtak a csúszós, fagyos utak ellen.

Alaszkában voltak próbálkozások magnézium-kloriddal, ami ugyan egy fokkal jobb megoldás lenne, de túl költégesnek bizonyult. Az egyetemről ekkor kezdték behatóbban tanulmányozni az ügyet, és hamar rá is ébredtek, hogy meglévő és lebomló hulladékkal lehetne dolgozni a só mellett/helyett. Az állam nagy bazsarózsatermesztő, ezért az elhullott szirmokkal operáltak, és az így előállított, tulajdonképpen savanyított rózsaszirom sikeresnek tűnt.

A kapott elegy nem egy újabb kemikália, sokkal inkább az organikus hulladék újrafelhasználása.

Más térségekben céklával próbálkoztak, mivel a takarmányból nyert cukrok hasonlóan hatnak a fagyásra, mint a só. Sajnos ez nem a legjobb út, mert a cékla cukrai ugyanúgy kártékonyak a belvizekre, csak éppen a baktériumok elszaporodása miatt.

Vagyis a sót nem lehet ennyire könnyedén kivenni a képletből, úgy fest viszont, a mezőgazdasági hulladék – mint például az almalé vagy almabor készítése után megmaradt anyag, vagy a szőlőtermesztés melléktermékei – további kísérletezések után egy sokkal zöldebb fagymentesítő megoldást adnak majd a kezünkbe.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash)

Megjelent a legújabb Roadster magazin!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom