Close
Ehető kávésbörgével tesz a bolygóért az új-zélandi légitársaság

Ehető kávésbörgével tesz a bolygóért az új-zélandi légitársaság

Ha nem is a teljes repülésmentesség a cél, de a környezettudatosság sok apró lépésben is megmutatkozhat. Így van ezzel az Air New Zealand is, amely amellett, hogy a fedélzeten és a földi várókban is lebomló poharakkal dolgozik, most a Twiice menő bögréit is csatasorba állította. Szépek, finomak, és a bolygót sem terhelik. 

Egyre több olyan hírről hallani, ami azt erősíti, hogy a légiközlekedésben is történt valami, ami tudatosságra sarkallja a különböző társaságokat. Az új-zélandi nemzeti légitársaság CNN-nek közölt adatai szerint évente nyolcmillió kávét és teát szolgálnak fel a fedélzeten, ez ugyanannyi, sőt, még több poharat jelent.

A társaság poharait már lebomlóra cserélte, sőt, az ételekhez kínált szószok kis műanyagtasakját is felváltották már újrahasznosítható tálacskákra. A legújabb hír pedig a Twiice bögrék tesztelése: ezek a tényleg ehető bögrék helyi gyártmányok, egy kisebb, családias startup fejlesztései. A Twiice megálmodóinak az volt a célja, hogy olyan ehető poharakat gyártsanak, ami végre nemcsak zöld, de finom is, nem algából vagy magvakból készül, nincs mellékíze, hanem süteményszerű, vaníliás.

Sőt, a Twiice újabb fejlesztésekkel készül, és a pohárka után a tányérbizniszbe is betörnének, ugyanígy. A légitársaság, úgy fest, nyitott erre is.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Twiice)

FOLYTASD EZZEL
Ebből az elképesztően látványos irodából garantáltan nem vágynál home office-ba
Ez az izlandi ház a tökéletes bizonyíték, miért érdemes rombolás helyett megmenteni
Rendeld meg a Roadster magazin 5. számát!
Mi jobb, mint egy 170 oldalas Roadster magazin? Hát egy 220 oldalas Roadster magazin! Igen, a 2021-es nyári számunkra jelentősen megnöveltük a terjedelmünket, hogy még több kalandot, utazást és inspirációt élhessünk át közösen. A méret azonban nem minden, arra is figyeltünk, hogy ismét a lehető legjobbat kínáljuk olvasóinknak. A tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom