Súlyos a helyzet: az egész országban már csak két megye van sárga besorolásban Ukrajnában

Az országban súlyosbodik a helyzet, már csak mindösszesen két megye van sárga besorolásban.

Tovább súlyosbodott Ukrajnában a koronavírus-járvány, már csak két régió, Kárpátalja és az ország középső részében lévő Kirovohrad megye maradt a legenyhébb kockázatú, sárga besorolásban, számolt be pénteken az egészségügyi minisztérium által közölt adatokra hivatkozva az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Jelenleg a huszonnégyből nyolc megye van hivatalosan a legsúlyosabb, vörös kategóriában, a többi az eggyel enyhébb narancsban. Szombattól azonban még további hét megye kerül át a vörös besorolásba, a főváros, Kijev pedig hétfőtől.

A kijevi városvezetés későbbi pontosítása szerint a fővárosi közösségi közlekedést azok vehetik hétfőtől igénybe, akik a koronavírus elleni védőoltásnak legalább az első adagját felvették, vagyis nem követelik meg ehhez a teljes védettséget. Továbbá lehet utazni 72 óránál nem régebbi PCR-, illetve antitest szűrési teszttel, vagy igazolással arról, hogy nemrég gyógyultak fel a betegségből.

A dokumentumok meglétét a rendőrök szúrópróbaszerűen fogják ellenőrizni a közöségi közlekedési eszközökön, és pénzbírságot rónak ki a jogosulatlanul utazókra. A kormány válságstábjának döntése értelmében október 30-tól lépnek életbe a kategóriára vonatkozó korlátozások.

Az ide sorolt térségekben csak azok látogathatják a mozikat, színházakat, múzeumokat, bevásárló- és szórakoztató-központokat, vendéglátóipari egységeket, piacokat, edzőtermeket és uszodákat, akik megkapták a védőoltás mindkét adagját, továbbá azok az oktatási intézmények működhetnek a szokásos módon, amelyekben az alkalmazottak száz százaléka teljesen védett.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

járvány | covid-19 | szigorítás | vörös besorolás | ukrajna | védettségi

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom