Hamarosan hallhatjuk, hogyan szól a nagybőgő, ha a szcéna sztárja játszik rajta

Hogy milyen lehengerlő is élőben a legmélyebb hangzású és egyben a legnagyobb vonóshangszer, azt április 16-án tudhatjuk meg az Urániában.

A nagybőgőt a könnyűzenében – esetünkben a dzsesszben – leginkább pengetve szólaltatják meg. A zenekari művek kihagyhatatlan hangszere ritkán kap szólószerepet, mégis nélkülözhetetlen, hiszen első számú feladata a zenekari hangzás alapjainak megteremtése.

A szcéna egyik legismertebb arcának, a Párizsban élő Szandai Mátyásnak az életében eljött az a pillanat, amikor immáron saját hangjának keresése a legfontosabb. Hogy az útkeresés milyen eredménnyel zárult, azt az Uránia Nemzeti FIlmszínház dísztermében hallhatjuk együttese lemezbemutató koncertjén.

Szandai Mátyás, a kiemelkedő kvalitású magyar bőgős Párizsban került kapcsolatba Nelson Veras brazil származású gitárossal, azzal az őstehetséggel, akit tizennégy évesen Pat Metheny fedezett fel. Aztán a sors összehozta további két kitűnő zenésszel, egyikük a kubai tenorszaxofonos, Ricardo Izquierdo, a másik a szenzációs francia autodidakta dobos, Fabrice Moreau, aki korábban festőként vált ismertté. E négy markáns, különböző zenei kultúrákból érkező egyéniség zenéjében egyaránt helyet kap a kompozíciós fegyelem, a virtuozitás, a latin-amerikai temperamentum, a könnyedség és az elegancia.

Megalakulása után a csapat intenzív munkába kezdett, a BMC Records számára 2018 nyarán rögzítették debütáló lemezük anyagát – ez lesz Szandai első, saját szerzeményeiből álló albuma.

Szandai Mátyás 1977-ben született Balassagyarmaton. Tizenhat évesen már együtt játszott különféle dzsessz-zenekarokkal, majd 2004-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémia nagybőgő szakán. Két lemezt készített a Balázs Elemér Group tagjaként, valamint négyet a Dresch Mihály Quartettel. Mielőtt 2011-ben Franciaországba költözött, fellépett Indiában, Amerikában és számos európai fesztiválon. Az elmúlt években összesen huszonhét lemezen tűnik fel a neve közreműködőként, játszott a hazai elittel és a nemzetközi szintér ismert alakjaival is, és persze folyamatosan koncertezik.

Szandai a Fidelio magazinnak adott interjújában elmondta, alapvetően az idősebb zenészektől tanul a legtöbbet: nemcsak a hangok világáról, hanem egyáltalán arról, milyen zenészként létezni a világban, milyen választásokat kell meghozni muzsikusként.

Az együttes április 16-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható, a jegyekről errefelé lehet tájékozódni.

Ez is érdekelhet:

Legendás karmesterek, sztárzenekarok és világklasszis szólisták jönnek idén a Müpába

Az évad művésze 2019/2020-ban a világhírű zeneszerző és karmester, Eötvös Péter lesz.

(Fotó: Csendes Krisztina)

zene | előadás | Szandai Mátyás Quartet | BTF | uránia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom