Szánkópálya és jégből faragott Notre Dame vár a Magas-Tátrában

A Magas-Tátra nemcsak a természet szépségével hívogat, kapásból tudunk két jópofa programot is a szlovák hegyek között. 

A Magas-Tátra a világ legkisebb területű magashegysége, páratlan szépsége miatt tavasszal és ősszel főleg túrázók látogatják, a téli szezonban azonban megtelnek a sípályák, a környéki kisebb panziók és patinás hotelek is fullházon mennek. A síterepek között a legnépszerűbbek a Monkova dolina, Tátralomnic, Bachledka és Ótátrafüred.

Az ótátrafüredi a legrégebbi szlovák síterepek közé tartozik. A Nagyszalóki-csúcs lábánál találjuk meg, és amellett, hogy a legnépszerűbb téli sportokban otthon vannak, bizony számolnak azokkal a családokkal és baráti társaságokkal is, akik a sízés és snowboard mellett a szánkózásra szavaznak.

Több mint három kilométeren át kanyarog a kizárólag szánkósoknak fenntartott pálya, amely épp annyira meredek, hogy ne lehessen száguldozni, viszont egész jól vigyen a lendület. Egy ilyen hosszú pálya azért sokkal mókásabb kivitel, mint a lakótelep mögötti lankák vagy a Tabán, ahol hamar kikopik a hó, és a kutyasétáltatók sem örülnek az elszabadult szánkóknak.

A pálya 9:00 és 16:30 között üzemel, és ha nincs nálunk saját szánkó, bérelni is lehet kétszemélyes, masszív faródlikat.

Esti siklásra is van lehetőségünk, mert a megnövekedett látogatószám miatt kivilágítják az egész pályát. A csúcsra a siklóvasúttal lehet feljutni, és onnan indulhat a lejtmenet.

Ha már Hrebienok közelében járunk, mindenképp érdemes betervezni egy kis kitérőt a jégdómba, amely a környék legkedveltebb téli látványossága. Minden évben különböző művészembereket hívnak, és egy adott tematika jégszobrait, építményeit készítik el.

Az idei téma a párizsi Notre Dame, amit tizennyolc szobrász közreműködésével építettek meg, ezernyolcszáznyolcvan jégtéglából. Az összesen kétszázhuszonöt tonnás jégkatedrális legmagasabb pontja tizenegy és fél méter, tehát tényleg egy óriási jégszobor.

Persze, első olvasatra egyből bekapcsolhat a giccs-alert, de meglehetősen igényes, és rengeteg munkával járó kivitelezés eredménye, meg aztán családdal érkezve szuper program lehet: nem minden sípálya közepén találunk jégből készült katedrálist!

Ez is érdekelhet:

Szerelem első látásra, pedig csak a szomszédba kellett átugrani érte

A Csorba-tó vadregényes környezetben fekszik, ahol a túrázók, a síelők vagy csak a pihenni érkezők is megtalálják, amit keresnek. 

(Fotók: Magas-tatra.info, Getty Images, Pixabay, Unsplash)

magas-tátra | ótátrafüred | tátra | szlovák szánkópálya | tátralomnic

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom