Nemrég lazítottak, most viszont újra "be kell zárni" az egyik legszebb olasz szigetet

Olaszország északi régiói úgynevezett sötétvörös, vagyis a lehető legmagasabb járványveszélyességi fokozatba léptek át, és Szardínia szigetén ismét korlátozásokat vezetnek be a három hete tartó oldás után – közölte a római egészségügyi tárca.

A március 15-én bevezetett országos zárlat ötödik napján egyedül a közép-olasz Molise régióban enyhítették a korlátozásokat. A tartomány a vörös színű fokozatból hétfőtől narancssárgára válthat, ami többek között azt jelenti, hogy feloldják az egész napos kijárási tilalmat, mely csak éjszaka marad érvényben, és az általános iskolások visszatérhetnek a padokba.

Az ország északi részén – amely a járvány tavalyi kezdete óta kiemelt gócpontnak számít –, a legmagasabb veszélyességi korlátozások érvényesek: sötétvörösnek Piemont, Lombardia, Emilia Romagna, Friuli-Venezia Giulia, Marche, Trento térsége és a déli Campania számít. Utóbbiakban a vírusmutációk terjedése miatt továbbra is kritikus a kórházak telítettsége.

Az egészségügyi tárca a korlátozások ismételt bevezetését rendelte el Szardínián is, ahol három hete oldották fel az óvintézkedéseket. Egyedül a szájmaszkviselés és a távolságtartás maradt érvényben.  A sziget kormányzója Christian Solinas alaptalannak nevezte a szigorítást, melyet a szűrt fertőzöttek számának emelkedése miatt vezettek be ismét. Szardínia narancssárga fokozatba kerül vissza, vagyis ismét éjszakai kijárási tilalmat rendelnek el, újrazár a vendéglátás, a múzeumok és edzőtermek is.

Itt már megírtunk mindent, amit az utazás jövőjét jelentő oltásútlevélről tudni kell, ebben a cikkben pedig összefoglaltuk, hogyan utazhatunk a közeljövőben.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

koronavírus | olaszország | lazítás | szardínia | nyitás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom