Szellemjáratok tízezrei szabadulhatnak rá hamarosan Európára

Mintegy százezer szellemjárat repülhet át az öreg kontinens felett idén azért, hogy a légitársaságok eleget tehessenek a résidőszabályozásra vonatkozó uniós előírásnak.

Ez már a járvány kitörése óta bevett eljárás a repülőgéptársaságok körében:

azért működtetnek sok esetben üres, veszteséges járatokat Európa-szerte, hogy a résidőket fenntarthassák a repülőtereken.

A résidő a kapacitáshiánnyal küszködő repülőgéptereket segíti a menetrendek megtervezésében: akkor juthat prioritáshoz egy légitársaság a menetrendtervezés során, ha az előírásokat betartva, rendszeresen indított járatot az előző év azonos időszakában.

A légitársaságoknak a világjárvány kitörése előtt a lefoglalt járatok nyolcvan százalékát kellett elindítaniuk ahhoz, hogy megtarthassák a repülőtéri résidejüket.

Ez az utóbbi két évben ötven százalékra csökkent, majd idén márciustól hatvannégy százalékra nőtt.

A Lufthansa Csoport becslései szerint mintegy tizennyolc ezer szellemjáratot fognak idén üzemeltetni azért, hogy a résidőket megtarthassák.

A Greenpeace becslései szerint Európában százezernél is több üres járat repülhet majd idén,

ami 2,1 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával járna – ez 1,4 millió dízel- vagy benzines autó éves kibocsátása.

A Greenpeace így arra kéri az Európai Bizottságot és a nemzeti kormányokat, hogy szüntessék meg ezt a szabályt, és tiltsák be azokat a rövid távú repülőgéputakat is, amelyek pótlására találhatunk hat órásnál nem hosszabb vonatutakat.

Ez is érdekelhet:

Ezeket az íratlan szabályokat ajánlott betartani a repülőgépek első osztályán

Teljesen érthető, hogy némi izgalom kíséri a gépre szállást, amikor első osztályú jegy lapul a zsebünkben.

(Forrás: HVG, Greenpeace)

greenpeace | repülőgép | reptér | autó | szellemjárat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom