Ezeket az íratlan szabályokat ajánlott betartani a repülőgépek első osztályán

A beszállástól az italrendelésig íme, a követendő etikett.

Az első osztályon repülés, mint tudjuk, rengeteg előnnyel jár, legyen szó akár a jobb ételekről, egy majdnem fullos bárról, netán exkluzív fürdőszobáról.

Bőséges a személyes tér és csúcstechnológiás opciókból lehet választani. Néha még olyan kényelmi szolgáltatásokkal is meglepik az utasokat, mint pizsama, papucs vagy spa-jellegű termékek.

Teljesen érthető, hogy némi izgalom kíséri a gépre szállást, amikor első osztályú jegy lapul a zsebünkben. Azonban van különbség aközött, hogy ez a többiek számára is érzékelhetővé válik, vagy pedig úgy lépünk fel a fedélzetre, mint mindenki más.

Ne legyünk túlbuzgók!

Nem kell előrefurakodni a beszálláskor. Az első osztály eleve a gép elején található, így logikusan nézve nincs is értelme. Ráadásul az első osztályú ülés nyilvánvalóan foglalt – tehát nem arról van szó, hogy őrült rohanás lenne a legjobb helyekért.

Fontos megjegyezni, hogy a fedélzeten nem mindenki áll az utas rendelkezésére. Gyakori tévhit ugyanis, hogy az első osztályon utazók helyett mindent megtesz a személyzet, beleértve például a csomagok bepakolását a poggyásztartóba (ha esetleg valamilyen egészségügyi probléma áll fenn, akkor természetesen más a helyzet). Persze előfordulhat, hogy egy légiutas-kísérő felajánlja, hogy átveszi a kabátot vagy az italrendelést, de ez alapvetően nem jellemző.

Figyeljük meg a környezetet!

Az először első osztályon utazókat valószínűleg meglepik majd a megszokotthoz képest eltérő körülmények az ülőhelyektől kezdve a mosdóig. Teljesen rendben van, ha időt szánunk az ismerkedésre – mindaddig, amíg nem zavarjuk vele a többi utast, vagy nem akadályozzuk a személyzet tagjait.

A felfedezés közben érdemes az utastársak testbeszédét is megfigyelni. Ha a legtöbben magukba zárkóznak, és olvasnak, zenét hallgatnak vagy szundikálnak, akkor jó eséllyel nem lesz nagy társasági élet a gépen. Ha azonban érezni némi zsibongást, akkor...

A repülés alatt

Az egyik legfontosabb, amit nem szabad elfelejteni, hogy a jegy nem egy személynek biztosít különleges szolgáltatást, hanem az egész utastérnek. Ez olyan ajánlatokat foglal magában, mint az ingyenes italok és a gyakran speciálisan összeállított, minőségi étlap.

Étel- és italrendelés 

Magától értetődően a túlzott italozás erősen elítélendő, nemcsak az első osztályon, hanem bárhol és bármikor a repülőgépen. Csak azért, mert az italok ingyen vannak, nem jelenti azt, hogy cukorkaként kell osztogatni őket.

Van még néhány dolog, amit nem szabad elfelejteni:

  • Ha a járat belföldi vagy rövid távú, nem igazán helyénvaló egyedi igényekkel előállni vagy jelentős változtatásokat kérni a menün, kivéve ételallergia esetén
  • Hosszú távú járatokon könnyebben megvalósíthatók ezek a kérések, hiszen több idő és erőforrás áll rendelkezésre, de ezt előre, a lehető leghamarabb jelezni kell
  • Fontoljuk meg az étkezés időpontját, mert a személyzet gyakran megkérdezi, hogy az utasok mikor szeretnének enni; nem minden járatra jellemző ez, de lehetséges
  • A nemzetközi járatokon az étlapokat általában már az utazás elején kiosztják, hogy az utasok nyugodtan átnézhessék és választhassanak
  • Ne nyomogassuk a hívógombot csak úgy, kivéve, ha olyan jelentős problémáról van szó, amelyet időben el kell intézni
  • Nem kell túlgondolni a dress code-ot (nyugodtan át lehet öltözni a mosdóban), kerüljük azonban a cipő levételét és az úgymond túl kényelmes öltözködést

Ha esetleg eddig nem gondolkodtál el ezen, itt eláruljuk, miért vannak fehérre festve a repülőgépek, itt pedig azt, hogy miért a bal oldalon kell beszállni a gépbe.

(Forrás: The Travel, fotók: Getty Images)

repülés | szabályok | fedélzet | utazás | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom