Szaúd-Arábia nem titkolt célja, hogy a következő években több bevételre tegyen szert a turizmusból, ennek megvalósításához pedig olyan gigantikus átalakításokba vágott bele, mint a Neom, a Vörös-tenger-vagy az Amaala-projekt.
A Vörös-tenger-projekt keretében az Umluj és Al-Wajh városa közötti partszakaszon ötven, összesen nyolcezer szobát biztosító hotel és mindegy ezer nyaraló épül, és a kilencven sziget közül huszonkettőre szintén építkeznek. Az új üdülőtelepek programkínálatában a vízisportok mellett művészeti és kulturális élmények is szerepelnek majd.
Az érkező utazókat az Umlujtól északra található Hanakban épülő Vörös-tenger Reptér szolgálja ki majd, amely a tervek szerint már az idén megnyit a belföldi forgalom előtt, és
szintén az idén nyit az első két luxushotel az Ummahat-szigeten: a Kengo Kuma által tervezett és vízisportokra specializálódott St. Regis Red Sea Resort vízen lebegő és szárazföldi villákat kínál, a Ritz-Carlton márkához tartozó Nujuma pedig búvárközpontként működik.
Egy másik szigeten, a Shurán is meg lehet majd szállni, amely a reptértől körülbelül félórás autóútra lesz, és híddal kapcsolódik a szárazföldhöz. Ott tizenegy süllyesztett apartman kap helyet, amely olyan hatást kelt, mintha part menti korallzátony lenne. Helyet kap ott emellett még golfpálya, jachtkikötő, valamint boltok és éttermek is lesznek.
A szárazföldön két szálloda, a Desert Rock és a Southern Dunes várja majd a vendégeket, de ezzel még nem ért véget a választék, a szárazföldtől mintegy negyvenöt perces hajóútra található Sheybarahra a Killa Design tervezett hiperluxus üdülőt, ami a búvárok által kifújt buborékok mintájára született.
Al-Wajhtól északra egy másik, wellnessközpontú luxusprojekt alakul Amaala néven, melynek központja Triple Bay nevű szálloda és vízisport-centrum lesz, mely várhatóan 2024-ben nyit. A kikötő a nemzetközi jachtozókat várja, és lesz ott egy tengeri életet kutató intézet is, ahol víz alatti sétautakon, merüléseken, éjszakai búvárkodáson keresztül és a kiterjesztett valóság eszközeinek segítségével lehet felfedezni a tengeri élővilágot. Az Amaalában háromezer hotelszobából lehet majd választani huszonöt hotelben, és kilencszáz villa valamint apartman is várja a luxusutazókat.
Ugyanakkor mindkét helyszínen limitálják a látogatók számát, a Vörös-tenger-projekthez évente egymillióan, az Amaalába pedig ötszázezren érkezhetnek, de nagy kérdés, hogy szükség lesz-e egyáltalán a korlátozásra. Szaúd-Arábia emberi jogi visszaéléseit tekintve kérdéses, hogy megfelelő úti célnak fogják-e látni az etikus utazás hívei.
(Forrás: CNN, képek: Red Sea Global)
szaud-arábia | Amaala | nagy sztori | Vörös-tenger | luxusRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!