Close
Naplementével, piknikkel, zenékkel és jó borokkal jön a balatoni nyár megnyitója

Naplementével, piknikkel, zenékkel és jó borokkal jön a balatoni nyár megnyitója

Már szinte tradíció, hogy a Szent György-hegy Hajnalig indítja el az igazi nyarat: június első szombatján a Balaton-felvidék egyik legszebb tanúhegye megtelik élettel és olyan pincék is kinyitnak erre a napra, ahova máskor nem lehet ellátogatni.

Június 3-án a találkozásé, a pikniké, a lassulásé, a zenéké, a jó boroké, a naplementéé és a teliholdé a főszerep. A szervezők ezúttal is tartogatnak újdonságot: a látogatók idén „nappali” és „hajnalig” helyszínek között válogathatnak – csaknem húsz pincészet, borbolt, étterem, kert nyit ki, és lesznek új helyszínek is.

Nappali helyszínek –  12:00-22:00

Boksay Pince, Borbolt a völgyben, Magashegy Pincészet, Napvirág Pince, Nyári Pince, Pap Wines, Szászi Birtok, Zöldülő Terasz.

Hajnalig helyszínek – 14:00-01:00

2HA, Gilvesy B-üzem, Hóbor Pince, Horváth Pince, Killer Pince, Molnár Pince, Napsárkán Pince, Pál Pince, Pláne Badacsony borterasz+Földi Bálint.

Idén csaknem húsz helyszínből válogathatunk, hiszen a Szent György-hegyen egymás mellett sorakoznak a jobbnál jobb pincészetek, sétatávolságra. Az itteni borászok megőrizték az emberi léptéket, a legtöbb helyen a tulajdonos család készíti a borokat, sok az őstermelő, natúr és bio tételeket is találunk a kínálatban, és nem maradnak el az olyan különlegességek sem, mint a narancsbor vagy a pét-nat. A borászok nagy része itt nőtt fel, sok helyen már nem is az első generáció dolgozik – hagyomány és modern technológiák járnak kéz a kézben, megőrizve és megmutatva a termőhely értékeit.

A borok és a panoráma még nem minden: a nappali és a hajnalig helyszíneken lesznek finom falatok, koncertek, sok élőzene és DJ-szett is.

– Találkozzunk! Napsütéstől teliholdig járd be a hegyet, tölts itt egy csodás napot, kóstolj, hallgass bele a koncertekbe, üldögélj, piknikezz, feledkezz bele a Balaton látványába, csússz bele a teliholdas, csillagos éjszakába – üzenik a szervezők és a vendéglátók.

Bővebb információ az eseményben, jegyek pedig itt vásárolhatók. Az eseményre limitált számú jegy kapható, mert a szervezők azt szeretnék, hogy a jelenlévők és a vendéglátók is kényelmesen élvezhessék ezt az estét, a hegyet, a borokat, a találkozást.

Közlekedés: vonattal (Nemesgulács-Kisapáti), szerződéses taxikkal Badacsony központjából és telefonon rendelve.

Beléptető pohárpontok: a Mókus körút alján a Hóbor Pincénél, a Pál Pincénél, a Boksay Pincénél, a Killer Pincénél, a Gilvesy B-üzemnél (Nemesgulács).

(Fotók: Getty Images)

balaton | Szent György-hegy | nyár | naplemente | túra

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Ingyen elérhető a magyarok egyik legkedvesebb filmje

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram