Beoltottságtól és teszteredménytől függetlenül tíznapos karantén vár sokakra Szlovéniában

Elég meglepő lépés, mivel tavaly nyár óta nem volt ilyen kevés új fertőzött.

Tavaly augusztus óta nem volt ilyen kevés új fertőzött Szlovéniában, mint az elmúlt 24 órában, ugyanakkor a kormány a gyorsabban terjedő delta variáns miatt szigorítani kényszerült a beutazási szabályokon, írta a helyi sajtó vasárnap.

Ljubljana szombattól a beoltottságtól és a negatív teszteredménytől függetlenül rendelt el automatikus tíznapos karantént többek között a Franciaországból, Írországból, Liechtensteinből, Nagy Britanniából és Egyiptomból érkezőkkel szemben.

Utóbbi meglepetésként érte a szlovéneket, akiknek Egyiptom az egyik legkedveltebb nyaralóhelye.

Vasárnapra 9 új fertőzöttet jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Már egy hete egyetlen beteg sem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4743 maradt.

Miközben Szlovénia egyes országokkal szemben szigorít, Horvátország is változtatott a határálépési szabályokon, Magyarország pedig elérte az 5,5 beoltottat.

(Fotók: Unsplash, forrás: MTI)

Anglia | karantén | átlépés | brit | Egyiptom

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom