Elértük az 5,5 millió beoltottat, vége a kötelező maszkviselésnek!

Nem is hisszük el!

A koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt több korlátozás feloldásának újabb szakasza lépett most, hogy

a körülbelül egy hete várt 5,5 millió beoltottat ma végre elérte Magyarország.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának 6. fokozatáról szóló kormányrendelet szerint most, 5, 5 millió beoltott után a kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés:

nem kell maszkot viselni az utcán, az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön sem.

Emellett védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.

Holnaptól szintén megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások (a tíz nm/vásárló, és a távolságtartási szabály), valamint a családi események, magánrendezvények esetén az eddigi ötven fős létszámkorlátozás száz főre, a lakodalom esetén a kétszáz fős létszámkorlátozás négyszáz főre nő.

Sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy ötszáz főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.

Úgyhogy viszlát maszk, reméljük, már nem látjuk többé egymást!

(Fotók: Unsplash)

5.5 millió | maszkviselés | magyarország | védettségi kártya | 5 millió

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom