Három óra alatt New Yorkban lehetünk ezzel a szuperszonikus személyszállító repülőgéppel

London-New York három óra alatt? Seattle-Tokió hat óra? Igen, ezek mind realitássá válnak, amint bevezetik ezeket a hangsebességnél gyorsabb repülőket. A repjegy viszont busás lesz. Nagyon busás.

A denveri székhelyű Boom Supersonic jelentette be, hogy olyan személyszállító repülők gyártásába kezdett, amelyek szuperszonikus sebességgel, azaz a hangsebességnél gyorsabban fognak utasokat szállítani a levegőben. Az Overture (nyitány) névre keresztelt, formatervezetten kecses gépekből az American Airlines már most rendelt húsz darabot és a United is is lekötött már 25+35 darabot, úgyhogy a 2016-ban még csak tervezőasztalon létező koncepció most kézzel fogható valósággá válik.

A tervek szerint az Overture 2092 km/h-val is képes lesz haladni, 65-80 fő lesz a kapacitása és száz százalékban SAF-ot, azaz fenntartható üzemanyagot fog használni.

A gépeket úgy tervezik, hogy több mint hatszázszor képesek legyenek megkerülni a Földet, azaz több, mint 7 890 kilométert meg tudjanak tenni.

Az első Overture gépek 2025-re készülnek el, a légi személyszállításba pedig 2029-ben fognak bekapcsolódni.

A jegyek az extragyors, konkrétan menetidő-felező járatokra nem lesznek olcsók: kétmillió forintnál kezdődnek a mostani becslések szerint az ülőhelyek az Overture-re.

(Forrás: Afar)

repülőút | járat | szuperszonikus | Overture | repülő | repülőgép

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom