Ritka vírus ütötte fel a fejét újra, riasztást adtak ki az egzotikus úti célon Öt éve volt az első járvány, azóta egyre gyakoribbak a fertőzések.
Nincs többé India, az első hivatalos dokumentumon megjelent, hogy kell hívni az országot ezután Az India nevet a brit gyarmattartók vezették be, ami a rabszolgaság jelképe szerintük, a névváltoztatással ezzel tudnak leszámolni.
Magasabb, mint az Eiffel-torony: világrekorder vasúti híd épült Egyben az ország első ferdekábeles hídja.
Már nem Kína a világ legnépesebb országa A következő évtizedekben várhatóan tovább fog nőni az ország népessége, egészen addig, míg el nem éri az 1,7 milliárd főt.
Egy szikla alatt tekergő kígyót formáz ez a nagyon különös ház Valahol az építészet és a szobrászat határán mozgó, egészen furcsa projekt Indiából.
Ez történik veled a Himaláján hat nap után – És így élheted át te is Dósa Péter egy hétköznapi ember számára sanyargatónak tűnő túrán saját szervezésben meghódította Ázsia legvágyottabb helyeit.
Luxusutazásra csábít a világ leghosszabb folyami körútja Úgy tudni, a két 2024-es útra már el is keltek a jegyek.
A világ legszebb úszó szállodája, amely egy James Bond-filmről kapta a becenevét Az impozáns építmény szemet gyönyörködtető volt már a mozivásznon is, a valóságban pedig minden várakozást felülmúl.
Ez az ország újra szigorít a járvány miatt, erre számíts a reptéren Szorosabban figyelik a koronavírus új változatait.