Függőleges hasábokként hasznosították újra a hajózási konténereket az indiai Petti étteremben. Nem öncélú projekt volt: a fémdobozok a hely szellemére is utalnak.
Úgy tűnik, a „konténer-építészet” megtalálja a maga létjogosultságát, amennyiben nem kizárólag a szabványméretű acéldobozokra szorítkozik, hanem hibrid módon alkalmazzák más megoldásokkal. Mindössze pár hete volt erre példa a Madrid melletti Agrosemillas Offices iroda, most pedig itt az indiai Wallmakers stúdió étterme, a Petti.
A Petti étterem egy keskeny telken áll az indiai Tamil Nadu tartományban lévő Tuticorinban – egy olyan helyen, ahol a tengeri kereskedelem selejtes szállítókonténereket halmozott fel maga után.
A 200 férőhelyes étteremhez a konténereket függőlegesen, egymáshoz képest eltolva helyezték el, ami nagy belmagasságot, átszellőzést, és szakaszoltan érkező természetes fényt eredményezett.
Tizenkét konténerből, egy hét alatt rakták össze a szerkezeti vázat, a kulcsfontosságú részeken megerősített födémekkel. A konténer tornyokat döngölt földből készült porózus homlokzat veszi körül, amely a lábazatnál enyhe ívben találkozik a talajjal.
Az agyag burkolat, az árnyékolás és a szellőzés egyaránt a passzív hűtést segíti a trópusi éghajlaton; így jóval kevesebb energiára van szükség a hűtéshez. Délre néz az épület keskeny része, hogy ezzel is csökkentsék a napnak való kitettséget. Hasonló megoldást láttunk nemrég a szintén indiai Prestige University Escher-képeket idéző épületénél.
Belül is olvasható marad az acélszerkezet, de annak ridegségét fafelületek oldják, illetve a térsor ritmusa. Minden ülőhely sarokban vagy széleken helyezkedik el, így védett/zárt érzetet kelt, miközben megmarad a vizuális folytonosság.
Földszinti és emeleti alaprajz:
A talajszintén lévő konténereken kívül fentről is kap fényt a beltér, így este lágy derengés fonja be a teret, ahol újrahasznosított anyagokból összeállított egyedi lámpatestek és bútorok sorakoznak.
A sajátos, szaggatott elrendezésnek köszönhetően minden egység szeparált marad, ahol minden társaság a saját kis fülkéjét foglalhatja el. Acél és föld, indusztriális és hagyományos házasságából egy előremutató, izgalmas épület született, ahol a két anyag előnyös tulajdonságai kiegészítik egymást.
(Forrás: Desingboom, fotók: Studio IKSHA)
konténer | építészet | dizájn | wallmakers | étterem | india
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Furcsán alakult a Roland Garros az idén? A plakátját tervező művész talán ezt érezte meg
Bepillanthatunk a valódi Észak-Koreába Budapest közelében
Látványos vízparti fürdőház nyílik Európa egyik legélhetőbb városában
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!





