Néhány város már a puszta adottságaival is idilli maratoni helyszín. Nizza hamar népszerű lett, Firenze majdnem elszúrta, Budapestet komolyan számon tartják a legszebb 42 kilométerek közt.
Szőnyi Ferenc tavaly a világon elsőként teljesítette a Föld legnehezebbjének tartott futóversenyét, és szinte mindent elért, amit lehetett. Mégsem képes leállni.
Történetek olyan felsővezetőkről, akik a sportban találták meg a visszacsatolást, hiszen piaci és politikai ellenfelek helyett az órával és önmagával kell versenyezniük.