Ebben az öt közösségi irodában még hétfő reggel is szívesen babrálnánk az Excellel Ezekre az inspiratív helyekre bármikor beülhetünk dolgozni, miközben nem vagyunk egyedül, ismerkedhetünk, kapcsolatot építhetünk.
Mutatunk egy ritka Lamborghinit, amiért nagyjából kétmilliárd forintot fog valaki fizetni A szaúdi király család nem igazán hajtotta túl a Lamborghini Veneno LP750–4 Roadstert.
Mozgalmas heteket követően újra látogatható a Louvre Alaposan megbolydult az élet az elmúlt hetekben-hónapokban a Louvre-ban, most talán egy kis nyugalom költözik Párizs emblematikus helyére.
Tizenegy magyar tervező állít ki Európa legnagyobbjai között Január 17. és 21. között tizenegy hazai dizájner mutatkozik be Európa vezető belsőépítészeti kiállításán, az idén huszonöt éves Maison et Objet-n, Párizsban, a világ vezető tervezőivel együtt.
Hová utazzunk és hová ne 2020-ban? Szeretsz utazni? Mi is. Éppen ezért átbeszéltük, milyen helyeket érdemes felkeresni idén, és mik azok a helyek, amiket szerencsésebb elkerülni.