Ötvözi a könnyedséget és az eleganciát, otthonos hely, remek konyhával, kozmopolita hangulattal. Mindezt az év utolsó napján is átélhetjük a budapesti Arany János utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán.
A Tama Budapest az elmúlt két évben olyan eredménylistát mutatott fel, amire nagyon érdemes odafigyelni, és amire csak a legerősebb szereplők képesek. A tavalyi Dining Guide Top 100 étteremkalauzban az előkelő 19. helyezést érte el, egy másik magazin beválasztotta a tíz legjobb budapesti étterem közé, A Best of Budapest-listán a legjobb új étterem címét érdemelte ki, a menedzsment pedig tavaly nyáron pedig a World Luxury Restaurant Awardon sepert be két elismerést is.
Ha címkékkel kellene leírni az Erdei János séf által vitt konyhát, akkor olyasmiket illesztenénk a karaktere mellé, mint az őszinteség, a tisztaság és a sallangmentesség.
Erdei kevés alapanyagból szeretne emlékezetes fogásokat alkotni, maníroktól mentesen. Szinte csak hazai hozzávalókkal dolgoznak, és ami a kulináris összhatást illeti, fontos, hogy mind közül a magyar legyen a legerősebb hang.
Ami a december 31-ei menüsort illeti, az alábbi fogásokra lehet számítani a Tama Budapest étteremben az esztendő utolsó napján 19 órakor kezdődő vacsorán:
- Osztriga, ponzu lazackaviár
- Nyúlkocsonya, savanyított zöldségek, japán spenót
- Korhelyleves
- Bébimalac-császár, karfiol, brokkoli, mogyoró
- Marhaoldalas, meleg lencsesaláta
- Prosecco, berkenye, fehér csokoládé
A részvétel ára harmincezer forint/fő (borpárosítással + tizenötezer forint/fő), + tizenkét százalék szervizdíj.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Pálfi Balázs)
újév | szilveszter | tama étterem | menü | vacsoraEzt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!