Hogy mi képes legalább néhány órára kirántani a sivár, ingerszegény és vacogós január okozta melankóliából, arról többféle megoldás kering a neten. A magunk részéről például az új ízekre, a dél-európai életigenlésre, a könnyed, beszélgetős, baráti hangulatú vacsorákra esküszünk, melyek gyorstöltőként állítják vissza a lemerült elemeket. Nyilván ehhez egy tengerparti étterem terasza adná az álomszcenáriót, de azért a budapesti Belgrád rakpart se rossz opció, háttérben a Gellért-heggyel, a Dunával és a Szabadság-szoborral. Az ott megnyitott Tapas Fino pedig a mediterrán – esetében spanyol – ízeket biztosítja színes és kreatív fogásokkal, változatos kombinációkkal.
A teljes kapacitással tavaly tavasz óta üzemelő étterem neve egyből elárulja a profilját, bár Sipos András executive séf elmondásai – és persze a saját tapasztalatunk – alapján a Tapas Fino jelentősen elrugaszkodik egy hagyományos, ibériai tapasbár milyenségétől.
Mindjárt a modern dizájnt a klasszikus spanyolos ihletésű elemekkel ötvöző, letisztult és elegáns enteriőr is egy dekoratív éttermet, barátságos, otthonos helyet mutat (hála az RP Interior által megálmodott belső térnek, melynek falait Ana Clerici csodás képei díszítik), mintsem egy tipikus „kinti” tapasos bárt.
És ha már tapas. Maga a szó jelentése „fedő”, eredetileg azokat az ételdarabkákat jelölte, amikkel lefedték a poharakat, megvédve az itókát a kisebb bogarak támadásától. A világszerte divatosnak számító étkezési mód ma már hideg vagy meleg étvágygerjesztő falatkákat jelöl, amiket a spanyolok jellemzően bor, sör, vagy almabor mellé fogyasztanak. Persze gyakran megtörténik, hogy az egymás után kihozott tartalmas és laktató finomságok sokasága elfoglalja az egész asztalt és teljes értékű étkezést biztosít. Tapas pedig bármiből lehet; kolbászokból, kis szendvicsekből, villával göngyölhető sonkákból, vagy nyársra húzott rákokból, de minden esetben változatos falatokról van szó, amelyek arra ösztönzik a vendéget, hogy minél többfélét rendeljen az étlapról és megismerje a javarészt fűszeres húsételekre, friss zöldségekre, tengeri jóságokra, sűrű levesekre épülő spanyol konyha legjobbjait.
A Tapas Finóban konkrétan erre találták ki a(z amúgy három-négy havonta picit változó) séf ajánlatát, ami jó választás azoknak, akik először járnak itt, vagy nem tudják eldönteni, mire mutassanak rá az étlapon.
Ráadásul ár-érték arányban is remek opció, hiszen több (egészen pontosan hét) fogást tartalmaz, kérhető borpárosítással, továbbá két személyre szól.
– Már évekkel ezelőtt – amikor még jóval kevesebb tapasbár működött Budapesten –, gondolkodtunk ilyen jellegű helyben, csak aztán lecsapott a világjárvány, majd az energiaválság is továbbtolta a nyitást. A soft openinget követően a terasz elkészültével éreztük elérkezettnek az időt, úgyhogy április végén hivatalosan is megnyitottunk. Elrugaszkodva a klasszikus tapasbártól, inkább étteremként pozicionáljuk a helyet, de nem az úgymond viselkedős típusba soroljuk, hanem a zsizsegős, barátkozós, laza vonulatot követjük, miközben szofisztikáltabb ételminőségre építünk és persze az italválasztékunk is az autentikus kedvencekre, vermutokra, koktélokra, spanyol ginre, cavára épül – mondja Sipos András, aki még a tervezős időszakban hóna alá csapta Barcelona gasztrotérképét és inspiráció gyanánt bejárta a katalán nagyváros hasonszőrű vendéglátóhelyeit.
Az étlapot böngészve nyomban feltűnik a tapasos helyeken szinte kötelezőnek számító padrón paprika. A Galíciához köthető paprikát Josper grillben készítik, tengeri sóval hintik meg, hogy aztán a lime-os aiolival megöntözött karakteres zöld csemege bizonyítsa veszélyességét: nehéz abbahagyni, ha egyszer elkezdjük. Ez a kitétel mondjuk az összes fogásra igaz.
Megkóstoltuk a selymes Ibérico sonkát, a pazarul fűzerezett, fokhagymapirítóson pihenő, nyársra húzott fekete tigrisrák kebabot, az ugyancsak elmaradhatatlan patatas bravast (burgonya, aioli, kápiakrém, bazsalikom, petrezselyem, fokhagyma), amit Andrásék modern és klasszikus verzióban is elkészítenek (pro tipp: a modern).
Abszolút új ízeket hozott a baszk paprikás krumpli – annyiban különbözik a miénktől, hogy chorizót pakolnak bele és fehérbort használnak még hozzá. Az egyik „legtapasfinósabb” tétel a sült ördögszekérgomba kakukkfüves jus-vel, petrezselyemmel, tojáskrémmel, és parmezánnal. A hagymalekvár ágyon érkező különlegesség remekül példázza a séf kreativitását, merthogy Spanyolországban általában vargányát vetnek be, szemben a finós ördögszekérrel.
A gombát lepirítják, a parmezán hab formájában tündököl rajta, a tojássárgája pedig ráreszelve is megmutatja magát – összeállva egy nagyon cool fogás.
Ezt a címet megkapja Pipacs Ádám head chef kreálmánya, az egészen extra és újdonságot hozó omlós-ropogós Angus bélszín toast is, sőt, részünkről a sörtésztás ciabattára helyezett bélszín steak, aiolival, manchego sajttal és jus-vel az étlap el mejor-ja lett!
A nehezebbnek mondható fogások közé tartozik a Josperben vajpuhává sütött marhaoldalas, amihez könnyítésként remekül passzol a hagymalekvár és a paradicsomos zöldbab, de persze nem muszáj ilyen fajsúlyos tételekkel folytatni: a könnyedebb polip patatas (burgonya, aioli, kápiakrém, bazsalikom, petrezselyem, fokhagyma, polip) puha és harmonikus, hamar lecsúszik, mint ahogyan zárásként a fahéjas cukorral megszórt churrosnak sem egyszerű nemet mondani a végén.
Váratlanul légies, szinte pillekönnyű édesség, nem annyira tömény, mint a tipikus spanyolországi verziói, plusz valami fenomenális, rumos és narancsos csokikrémbe kell mártogatni.
Ezt az összeállítást bármikor beneveznénk egy churros világbajnokságra, mint ahogyan a Tapas Finót is el tudjuk képzelni valamelyik spanyol promenád gyöngyszemeként – tényleg csak a tenger hiányzik.
rák | sipos andrás | nagy sztori | ételek | spanyolország
Ezen a budapesti helyen minden szempontból élmény steaket enni
Ennyit kellene várni az ébredés utáni első kávéval egy alvásszakértő szerint
Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!
