Terrorfenyegetés miatt négyből három repülőteret ki kellett üríteni csütörtökön Franciaországban

Öt francia regionális repülőtéren volt ismét bombariadó csütörtökön, négyet kiürítettek – közölte az MTI repülőtéri forrásokra hivatkozva.

Az öt érintett létesítmény Bordeaux, Basel-Mulhouse, Tarbes, Pau és Biarritz. Az utóbbi kivételével mindet kiürítették.

A riasztások ellenére a légiközlekedésben nem igazán voltak fennakadások a francia polgári légiközlekedési hatóság (DGAC) tájékoztatása szerint, amely elsősorban a Basel-Mulhouse-i repülőtéren jelzett másfél órás késéseket.

A francia-svájci közös terminál az X-en megerősítette, hogy a repülőteret kiürítették, és a járatokat "ideiglenesen felfüggesztették" bombariadó miatt. A Basel-Mulhouse-i repülőteret már kedden is evakuálták merényletfenyegetés miatt,

három másik franciaországi repülőtérhez hasonlóan.

A múlt héten csaknem hetven hamis bombariadó érkezett a francia repülőterekre, ezeket "szinte mind ugyanarról a svájci e-mailcímről" küldték – közölte Clément Beaune francia közlekedési miniszter vasárnap. Tájékoztatása szerint eddig hatvan eljárás indult a múlt heti hamis fenyegetések miatt.

A bombariadók – pályaudvarokon, iskolákban, közhivatalokban, múzeumokban – mindennapossá váltak Franciaországban október 13. óta, amikor egy radiális iszlamista halálra késelt egy tanárt az északi Arras város egyik gimnáziumában. A merényletet követően a kormány a legmagasabb szintűre emelte a terrorkészültséget az országban.

Ahogy azt a Roadster is megírta, a versailles-i kastélyt múlt csütörtökön megfenyegető telefonálót gyorsított eljárásban nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A harminchét éves munkanélküli férfi büntetlen előéletű, a szüleivel él, skizofréniában szenved. Tettére nem tudott magyarázatot adni, elnézést kért és jelezte: elfelejtette aznap bevenni a gyógyszereit. A nyomozás szerint nem voltak terrorista indítékai.

(Forrás: MTI, fotók: Getty, illusztráció)

reptér | terrorizmus | bombariadó | repülőtér | terrorfenyegetés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom